Zac: Az előző rész tartalmából, a táborozók számára egy fizikailag kimerítő feladatot eszeltem ki, és felküldtem őket a világ harmadik legmagasabb hegyére a Cesar hegyre, és egy napig ott kellett tartózkudniuk, majd amelyik csapat hamarabb leért az nyerte a próbát. *mosoly* Szerencsémre mindenki túlélte. *kínosan nevet* Visszatérve, a muffinok aratták a babérokat, és elfogadták a nyereményt, ami nem más volt mint Edvin az új játékos, de mivel a jutalomnak hátránya is volt, egy személyt át kellett küldeniük a másik csapatba, a többség Trudiet választotta, mily meglepő. *nevet* A Csokoládék pedig hazaküldtek egy táborozót lúzerfalvára, mivel Trudie védettséget élvezett, ezért a választás Filonne-ra esett, mivel nem éppen a legbátrabb volt a csapatban... De a mai rész még ezt is überelni fogja, hisz Trudie bekerült a másik csapatba, és Edvin még nem mutatta ki a foga fehérjét. *nevet* Don és Naomi között a helyzet egyre forróbb, Bettynél meg nyálasabb. *forgatja a szemét*
Főcímdal..
Betty Wc-n: *sír* Filonne már most hiányzik*
Don Wc-n: Nos eddig jól alakulnak a dolgok, hisz a két hasznavehetetlen csapattag kiesett, de most már többet nem veszíthetünk, így is ember előnyben vannak, bár azzal a két nyámnyila csávóval. *nevet* Mindegy most nyerünk kell. *gonosz mosoly*
Reggel, a citromok kunyhójában
Stella: *nyújtózik* Mily mesés napra ébredtünk. *mosoly* Trudie nélkül. *nevet*
Dorothy: Ajj, én azért sajnálom. *szomorúan*
Ash: Hát..
Edvin: Én Stellával értek egyet. *mosoly*
Ash Wc-n: Ez a csávó az agyamra megy, miért kellett még egy fiú a csapatba? *idegesen* A másik meg mindenkinek nyal. *forgatja a szemét*
Edvin Wc-n: Nehéz helyzetben vagyok, hisz később jöttem, és a többiek többnyire összeszoktak, ezért el kell játszanom, hogy mennyire örülök, hogy az ő csapatukba kerültem, de ez nem így van. *gonosz mosoly* Ez a csapat még nem tudja milyen emberrel gazdagodott. *gonosz kacaj*
Barbeque: Bocsi Dorothy, de te tudod, hogy most mit mondtál? *furán néz* Az a nő dilinyós volt, jobb, hogy nincs már itt.
Prisca: Nem tudom, de Mandy szerintem jobban megérdemelte volna, ő semmit sem csinál. *idegesen*
Mandy: Én értékes vagyok, már megbocsássatok. *bunkón*
Edvin: Ne veszekedjük már. *mosoly*
Eközben, a Csokoládéknál
Betty: *sír*
Wendy: *odamegy Bettyhez, megöleli*
Betty: hmm. *furán néz*
Wendy: Tudom milyen érzés, elfeszteni egy jó barátot, és sajnálom. *szomorúan*
Betty: Ahh köszönöm, olyan kedves vagy. *mosoly*
Wendy: Ez természtes. *mosoly*
Wendy Wc-n: Őszintén megsajnáltam Betty-t. Filonne nem tett semmit mégis kiejtették innen, nekem itt valami bűzlik. *furán néz* Tudom, hogy a wécén vagyok! *idegesen*
Trudie: Remek, most itt dekkolhatok a sok lúzerrel, ez hihetetlen. *idegesen*
Don: Biztosan nyerünk következőnek, hisz te olyan bátor vagy és határozott. *kacsint*
Trudie: *elpirul, megrázza a fejét* Pontosan!
Trudie Wc-n: *legyezi magát, elájul*
Don Wc-n: *gonosz mosoly* Ne vegyétek be, ez csak a taktika.
Naomi Wc-n: Don annyira aranyos, és vibrál köztünk a levegő is, de ez a Trudie.. Komolyan az ilyenek jönnek be neki? *idegesen* Ez annyira igazságtalan. *sír*
Naomi: *odamegy Donhoz* Nem jössz velem ebédelni? *mosoly, csúnyán néz Trudie-ra*
Don: De mehetünk. *elindulnak, hátrafordul, csókot dob*
Trudie: *elkapja, mosoly*
Trudie Wc-n: Nem hiszem el Don szerelmes belém. *csillogó szemek, furán néz* Pff.. nem érdekel a nyomora, itt nyerni kell és kész. *nevet* De akkor is. *csillogó szemek*
Az étkezőben
Mandy: Ez az étel, ma is csodás. *bunkón* Hihetetlen, hogy egy normális séfre nem volt pénze a műsornak. *idegesen*
Barbeque: Pedig rád férne amúgy is a fogyókúra. *nevet*
Mandy: Ezt mégis, hogy merészelted? *idegesen*
Mandy Wc-n: Kit érdekel? *becsukja a szemét, ordít*
Romeo: Romeo ideül hozzád. *kacsint*
Stella: *elpirul* De édes vagy. *mosoly*
Don: *bejön* Már megint az ellenséggel haverkodsz? *idegesen*
Naomi: Nyugi már Don. *mosoly, hozzábújik*
Don: *furán néz*
Don Wc-n: Naomi el akarja csavarni a fejem. *idegesen* Nem hagyhatom, hogy elterelje a figyelmet a játékról.
Trudie: *bejön* Naomi szállj már le róla. *odamegy, megfogja a karját, elárntja*
Don: *megtörli a homlokát*
Naomi: Te ebbe mit szólsz bele? *idegesen* Ezt még megbánod. *elmegy*
Naomi Wc-n: Miért ilyen gonosz velem? *sír*
Mandy: Balhé a másik csapatban? *nevet* Ez tökély.
Dorothy: Nem értem az ilyennek, hogyan tudsz örülni. *idegesen*
Prisca: Csöndben nem tudtok étkezni? *furán néz*
Ash: Igaza..
Edvin: Prisca ez olyan bölcs volt tőled. *mosoly*
Prisca: *unottan néz*
Ash Wc-n: Ez manipulálni akarja a játékosokat, de én nem hagyom, éhez kell őket térítenem valahogy. *idegesen*
Prisca Wc-n: Nem bukok a szőkékre ennyi az egész. *legyint*
Zac: *bejön* Mint egy nagy család. *mosoly* Félretéve a helyzetet egy óra múlva gyertek a tengerpartra. *kacsint, majd elmegy*
1 óra múlva a tengerparton a két csapat, közöttük Zac aki mögött 1-1 darab lepel van
Prisca: Mi van a lepcsi alatt?
Zac: Minden idejében kiderül. *kacsint*
Betty: Áááá Zac, annyira szuper a cuccod. *nevet*
Zac: Köszi, szerintem is. *nevet* Na akkor lerántom a leplet. *leszedi a leplet*
Mandy: Shoppingolunk? Végre valami értelmes feladat. *mosoly*
Zac: Nem éppen. *bunkón* A feladat, egy személy a bevásárló kocsit tolja, a többiek egy helyszínen lesznek, és minden helyszínhez oda kell érnie, magyarul a kitűzött zászlókhoz. *forgatja a szemét* Amelyik csapat hamarabb ér el a célvonalig az nyer. *mosoly* Jelentkezők?
Romeo: Romeo megcsinálja. *mosoly*
Ash: Ha szeretnétek megyek én.
Edvin: Romeo ellen inkább én kellenék. *bunkón*
Mandy: Pff, nálunk Barbeque indul. *odalöki*
Barbeque: Miért? *feláll*
Zac: *Meghúz egy pisztoly* GÓ!
A versenyzők elszaladnak kivétel a két ember aki a bevásárlókocsit tolja
Barbeque: Zac, ezek ide vannak kötve. *idegesen*
Zac: Tudtam, hogy valamit elfelejtettem. *idegesen* Először is ki kell őket nyitni, mármint a lakatot természtesen, a kulcsok a vízben vannak. *gonosz mosoly*
Barbeque: Ajj. *szomorúan*
Romeo: Romeo megoldja. *elkezdi ásni a vízet* Miért nem tűnik már el? *idegesen*
Barbeque: *keresgél* Megvan. *mosoly* És ez nyitja az enyémet, milyen szerencsés vagyok. *mosoly*
Romeo: Nem hiszem el. *elindul bentebb, rálép a kulcsra* Ó bébi igen. *elmegy kinyitni a zárat*
Barbeque: Az első zászlót már látom is. *mosoly*
Mandy: Végre ideértél, máskor gyorsabban gyere. *forgatja a szemét*
Barbeque: Pff..
Romeo: Éljen itt vagyok!
Wendy: *beszáll* Hajrá Romeo, előttünk járnak.
Barbeque: Itt a következő zászló. *megáll*
Stella: *beszáll* Vezetünk! *megöleli Mandyt, furán néz, elengedi*
Mandy: Véletlen volt ugye? *bunkón*
Romeo: Ugorj be Betty, *szalad*
Betty: *ugrik, fejjel beleesik*
Wendy: *sikít* Jól vagy? *segít neki felülni*
Barbeque: *liheg*
Dorothy: *beszáll* Ne menjünk olyan gyorsan, attól rosszul leszek.
Mandy: De akkor nem nyerünk. *forgatja a szemét* És amúgy is egyre lassabban megyünk, kár, hogy nincs nálam egy ostor. *nevet*
Barbeque: *gonoszan néz hátra, nekimegy egy fának* ÁÁ!!
Mandy: Ne már, megelőz a másik csapat. *fejbedobja a csatjával*
Barbeque: *furán néz, elkezd tovább menni*
Romeo: Szállj be! *szalad*
Naomi: *beugrik* Még sosem csináltam ilyet. *nevet*
Barbeque: *lihegve odacaplat*
Prisca: Azt hittem itt felejtettetek az erdőben. *nevet, beszáll*
Mandy: Nyugi akartuk. *bunkón*
Romeo: Na mi van ennyi volt az előnyötök. *nevet*
Don: *beszáll*
Barbeque: *erőlködve elkezdi tolni*
Mandy: Mi lesz már! Nem látod, hogy megelőztek? *idegesen*
Barbeque: Tudod hány kilót nyomtok? *idegesen*
Mandy, Stella, Prisca, Dorothy: MIIII? *idegesen*
Zac: *ül a célszallagnál, egy üdítővel a kezében, olvas*
Beérnek a Csokis szeletek
Zac: Ennyit a nyugalomról. *bunkón*
Don: Éljen végre nyertünk. *megöleli Naomit*
Trudie: Igen, ahogy itt vagyok egyből nyerünk. *mosoly, meglátja Don-t* Don!
Don: *elengedi Naomit* Igen ezt neked köszönhetjük. *megcsókolja a kezét*
Trudie: *elpirul, megrázza a fejét* Ez természetes, én vagyok a legjobb.
Naomi Wc-n: Elegen van Don-ból, nem is jár Trudie-val, mégis mikor kimondta a nevét úgy oda pattant. *idegesen* Nem értem az egészet. *szomorúan*
Beérkeznek a citromos muffinok is sétálva a bevásárló kocsi mellett
Zac: És megérkeztek a vesztesek is. *nevet*
Mandy: Mert valaki nem tudta idehozni a csapatot. *gonoszan Barbeque-ra néz*
Ceremónián..
Zac: Az első szertartásotok, szóval elmondom, hogy is működik ez. Először is elmentek a gyónóba és kiikszelitek annak a képét akit nem szeretnétek itt látni tovább. *mosoly*
Vált a kép
Zac: Akkor kezdhetjük is, az első mályvacukor birtokosa Dorothy.
Dorothy: Éljen-éljen. *kimegy*
Dorothy Wc-n: Az a gonosz Mandy veszélyes a csapatra. *idegesen*
Zac: A második és harmadik birtokosa Stella és Prisca.
Stella Wc-n: Aki miatt itt vagyunk az Barbeque. *áthúzza a képét*
Prisca: Én nem is vagyok kövér. *idegesen* Egyértelmá, hogy Barbeque!
Zac: A negyedik és ötödik mályvacukor Edviné és Ashé.
Ash Wc-n: Edvin kiakaszt. *kiikszeli*
Edvin Wc-n: Akkor kezdődjön a játék. *gonosz mosoly* Mandy túl veszélyes, de ostoba is, de Barbeque neki vág az esze. *kacsint* Ezért ő. *gonosz mosoly*
Zac: Már csak egy mályvacukor maradt. Barbeque miattad vesztettek a versenyzők, Mandy te küldted Barbeque-t a bevásárlókocsihoz, ami miatt vesztettetek, de mégis te maradsz. *odadobja*
Mandy Wc-n: Annyira csodás volt a tervem, tudtam, hogy Barbeque béna lesz, és amúgy is idegesít, remélem a többiek is őt küldik haza e miatt. *gonosz mosoly*
Barbeque Wc-n: Mandy-t ki nem állhatom, basáskodik és parancsolgat. *idegesen*
Mandy: Szuper. *mosoly* Remélem jó messzire repülsz. *gonoszan*
Barbeque: Őt megszavazni helyettem életetek legrosszabb döntése volt. *idegesen*
A végzet katapultjánál, Barbeque ül benne a többi játékos nézi őt
Barbeque: *karba tett kézzel* Nem haragszom azért rátok, csak fájt amit tettetek...
Zac: *Meghúzza a kart* Talán nem ez volt a legdrámaibb szertartás, de ezért is fizetnek. *kacsint* És mi jöhet még ezután? Naomi és Don össze tud jönni, vagy Trudie közbelép és ellopja a lány lovagját? Edvin és Ash valamikor kibékülnek?
Ash, Edvin: Dehogy! *idegesen*
Zac: És szerez magának egy igaz barátot Mandy? Hát nem hinném! *nevet*
Mandy: Itt..itt..itt állok melletted. *idegesen*
Zac: Mindenre fény derül a következő totális totál dráma zone-ba. *mosoly*
|