Zac: Mi történt a totál dráma előző részében? Wendy, Romeo és Don szövetségre léptek Trudie ellen, majd Betty kitette Trudie-t a Wendyvel alkotott külön kis szövetségükből, Prisca fellengzősre váltott, Ash és Edvin továbbra is egymás agyára akarnak menni. A próbán egy kanyonon kellett átjutniük, ahol kisebb-nagyobb meglepetések várták őket, miután átértek le kellett menniük a rejtett laboratóriumba megkeresni a csapatot mintázó logót, majd az én kedves kollégám Paris rájukborítótta a felettük lévő kanyont, ezzel betemetve a kijáratot, de sikeresen kijutottak a másik kijáraton. Donnak hála elvesztette a menetet a Csokis szelet csapat, így ők mentek a kiszavazó ceremóniára, ahol a legtöbb szavazatot Trudie kapta, de mégsem ő került a katapultba, hisz megtalálta a védettséget jelképező Hills szobrot, amivel kapott egy ingyenes megmenekülést a játékban, de a ceremónia folytatódott, és mivel szavazategyenlősség alakult ki Betty és Don között mind a kettőnek repülnie kellett. Hogy mit rejteget a mai rész? Vajon Trudie-t sikerül kiejteniük a csapattársainak? Romeo és Stella románca ennyi volt? És az Ash kontra Edvin háborúnak valaha vége lesz? Kétlem. *nevet* Akkor lássuk is, mit rejtegetek ma számukra, itt a totál dráma zoneban. *mosoly*
Főcímdal..
Trudie Wc-n: Engem akartak kiszavazni? ENGEM? *idegesen* Le kell velük számolnom, vagyis legalább az egyikükkel, a gond csak az, hogy hogyan oldjam meg? *aggódva* Romeo fizikailag is erős, ezért vele kéne először elbánnom, utána Wendy, az már sima ügy. *kacsint* Már egy barátja sem maradt, ezért nincs már akkora ereje. *nevet* De ezek ketten képesek veszíteni, csak azért, hogy kiszavazzanak, rajtam már csak a csoda segíthet. *aggódva*
Este A csokis szeleteknél..
Romeo: Most, hogy itt van Trudie mit tegyünk? *idegesen* Azt mondtad, hogy ma ki fog esni, és még mindig itt van, és Stellán fog bosszút állni, ha kiesik miattad. *gonoszan*
Wendy: Nem tudtam, hogy nála van a szobor, de ha ma is veszítünk..
Romeo: Nem fogok még egy meccset elveszíteni, ígyis már csak hárman vagyunk, ketten semmi esélyünk nincs, miattad van az egész! *idegesen, elmegy*
Wendy: Beléd meg mi ütött? *furán néz*
Wendy Wc-n: Komolyan nem értem, miért lenne az én hibám, hogy megtalálta azt az idióta szobrot? *idegesen* Inkább most kéne összetartanunk, mert így sosem fog kiesni Trudie. *sóhajt* Ajj, Romeo olyan makacs, de ha így folytatja akkor tényleg Trudie helyett valamelyikünk fog kiesni. *aggódva*
Romeo Wc-n: Wendy megígérte, hogy Trudie ki fog esni, és még mindig itt van, és ki fogja szavaztatni Stellát a másik csapatból. *izzad* Várjunk, meg van az ötlet, ha most kerülni fogom Stellát, lehet mégsem fogja kiejteni.. *mosoly*
Zac hangszóróban: Minden versenyző figyeljen, mivel elérkeztünk a játék feléhez, így a csapatokat mostantól megszűntetem, tehát mindenki magára van utalva, a csokis szeletek költözzenek át a citromos muffinok bungallójába, további szép estét. *nevet*
Trudie Wc-n: Ezaz! *csillogó szemek* Csapatok felbomlottak, így több esélyem van, hogy bent maradjan, de a bökkenő az, hogy a másik csapat is utál. *idegesen* Ennyi hasznavehetetlen embert. *puffog*
A csokis szeletek összeszedték a holmijaikat és átmentem a citromos muffinok bungallójába.
Edvin: Remek most már nem csak Ash-t kell elviselnem, hanem a másik csapatot is. *bunkón*
Ash: Ezt én is mondhatnám. *gonoszan néznek egymásra*
Stella: Isteneeeeem. *odaszalad Romeohoz* Alig vártam már ezt a pillanatot. *meg akarja ölelni, de Romeo visszatartja*
Romeo: Oké, én szerintem ott alszok öhm.. Prisca mellett. *odamegy*
Prisca: Mi?! Jó gyere. *mosoly*
Romeo: Mindegy. *ledobja a cuccát*
Stella Wc-n: *karbatett kézzel ül* Nem haragszom Romeo-ra tényleg.. Se Priscára.. *mosoly* De miért nem mellém jött aludni? *idegesen* Nyugi Stella, nyugi.. *mély levegőket vesz*
Wendy: Én inkább Ash mellé megyek. *odamegy*
Trudie: Akkor én megyek Edvárt mellé. Juhé. *bunkón*
Edvin: Edvin vagyok. *idegesen*
Trudie: Én meg teréz anya, inkább aludj!
Trudie Wc-n: Nem tudtam egész este aludni, forgolódtam, és egy nagyon ravasz ötlet jutott az eszembe. *gonoszan dörzsöli a tenyereit*
Trudie: *kimegy a bungallóból, elindul a mosdóba, zajokat hall* Ki-ki-ki van ott bent? *ijedten*
Paris: *kinyitja az ajtót* Jaj végre egy ember akivel tudok beszélni, már annyira egyedül éreztem magam és..
Trudie: Paris, igen én is így érzek irántad, de segítened kell nekem.
Paris: Segíteni? Mit tudok én neked segíteni? *furán néz*
Trudie: Mutasd meg merre van az irányító szoba, tudod ahol vannak a kamerák meg minden.
Paris: Sajnálom, de nem tudom miről beszélsz. *fütyül*
Trudie: Ha elmondod elcsórom neked Stella sminkkészletét. *forgatja a szemét*
Paris: Smink készlet? *elkezd sikítani* ÁÁÁ! Te vagy az istenem. *átöleli*
Trudie: Lehetne halkabban, és kevésbé érzelgősen? *bunkón*
Paris: Ja bocsi, csak már annyira ki vagyok készülve, nőtt egy pattanásom is, érted? Egy pattanásom!! *elkezd sírni*
Trudie: Nem igazán.. *látja, hogy Paris mégjobban sír* Oké, megértelek. *megöleli*
Paris: Na siessünk akkor. *megtörli a szemét* Mivel Zac azt mondta, hogy reggelit kell neki csinálnom. *forgatja a szemét*
Trudie: De még csak este 11 óra van. *furán néz*
Paris: Te tudod, hogy ő mennyit eszik? *döbbenten*
Trudie: Nem érdekel igazán. De menjünk már. *elhúzza magával Parist*
Bent a kameraszobában
Trudie: Te őrködj kint, én addig.. *gonosz mosoly*
Paris: Nagyon rejtélyes vagy.. *nevet* Ajj úgy hiányzik a dolce and gabbanás fülbevalóm, és a gucci táskám. *elkezd könnyezni*
Trudie: *keresgél* Ez sosem fogja be a száját? *bunkón* Áhh meg is van, pár kattintás, nyomtatás, és bumm. *gonosz mosoly*
Másnap reggel a bungallóban
Stella: *nyújtózkodik* Ajj Dorothy olyan rémeset álmodtam, hogy Romeo megcsal, és, hogy nem érdeklem őt már.. *szomorúan*
Dorothy: Nyugi Stella, túlkomplikálod a helyzetet, lehet, még nem készült fel, hogy melletted aludjon, tudod szégyenllősek a fiúk. *nevet*
Stella: Hát igazad lehet. *mosoly*
Romeo: *felkel, és elmegy az étkezőbe*
Prisca: *mosolyogva felkel* Öhm mit bámultok? *furán néz*
Stella: Én aztán semmit. *sunyin néz*
Prisca: Nem értelek. *Kimegy ő is az étkezőbe*
Stella: Látod?!?!?! *idegesen*
Dorothy: Mit kellett volna látnom? Nem történt köztük semmi, nyugodj már meg. *megöleli*
Trudie: Pedig látnod kéne Dorothy. *kacsint*
Dorothy: Te most viccelődsz velem? *furán néz*
Stella: Trudie ez a mosoly, te tudsz valamit? *meglepődik* Kérlek mondd el!
Trudie: Miért mondanám el, mind a ketten arra utaztok, hogy én repüljek. *sóhajt*
Stella: Figyelj, ha tudsz valamit Romeo-ról, mármint te tudsz róla sok mindent, mert egy csapatban voltatok. *nevet* Kérlek mondd, hogy még szeret, és gondolt rám mindennap. *könnyes szemmel, megfogja Trudie kezét*
Trudie: Nem akartam, hogy így legyen, de még az elején tényleg te voltál neki a minden, de ma már.. *sóhajt* Na megyek reggelizni. *elmegy*
Stella: Ne Trudie! *utána akar menni*
Dorothy: *Kicsit megüti az arcát* Stella ébredj már fel! Te ennek a nőnek mindent elhiszel? Tönkre akar mindenkit tenni, és te vagy a legnagyobb ellenfele!
Stella: Nem tudom, hogy higgyek-e neki, de teljesen össze tört ez az egész, én nem tudnám elfelejteni Romeot. *sír*
Dorothy: Ne sírj kérlek. *megöleli*
Dorothy Wc-n: Hát elég nehéz most Stellának, de annyit még nem is volt Romeoval, hogy ennyire beleszeressen, de a lányok már csak ilyenek. *kuncog* Remélem azért végül összejönnek, és nem fogja ezt a kapcsolatot eltaposni az az álnok Trudie, biztosan ez a terve. *idegesen*
Stella Wc-n: Nem tudom, hogy mit higgyek, hisz a saját szememmel is láttam, hogy Romeo rám sem nézett, és még Priscával alszik, minthogy velem aludjon. *szomorúan* Trudie biztos tud valamit, és rejtegeti előlem. *gondolkozik* Ajj, remélem nem csal meg. *sír*
Trudie Wc-n: Háhá. *mosoly* Ennyit ér egy kapcsolat, hogy képesek vagyunk összetörni teljesen, Stella gyenge pontja meg is van, és már csak meg kell látnia az alkotásom, és bumm. *nevet* Annyira mennyei vagyok, egy kiborult lány a legjobb áldozat, és a legszebb az egészben az egész szituáció nekem kedvez, remélem Romeo továbbra is így viselkedik, mert ha igen, akkor nem én megyek. *ujjong*
Az étkezőben
Prisca: És ezért nem beszélsz Stellával? Elég rossz lehet, ha szeretnéd, akkor Trudie kiiktatásában segíthetek. *mosoly*
Romeo: Ez kedves lenne tőled, mert Stella itt nagyon sokat jelent Romeonak, el sem tudja mondani.
Prisca: Nyugi, majd szólok nekik, és biztosan Trudie ellen lesznek ők is. *mosoly*
Stella: *bejön* Már..megint..
Dorothy: Tessék?
Stella: *sírva kirohan*
Romeo: Már kezdek belebetegedni az idegességbe..
Prisca: Mutasd. *a kezét a homlokára teszi* Lehet felment a lázad, hozok egy kis vizet. *elindul, meglátja Dorothyt* Mi volt ez reggel?
Dorothy: Mi volt ez most? *furán néz*
Prisca: Mi a baj abban, hogy jóban vagyok Romeoval?
Dorothy: Hogy fájdalmat okozol másoknak, és igaza volt Stellának. *elmegy*
Prisca: Minden csaj megbuggyant?! *furán néz, visszamegy Romeohoz* Itt a víz.
Romeo: Mi a baj?
Prisca: Semmi-semmi. *mosoly*
A mosdóban
Stella: *berohan az egyik fülkébe*
Wendy: Öhm, Stella van valami gond? *sminkel*
Stella: *sír*
Wendy: Ha nem akarsz válaszolni akkor nem kell.
Stella: *sír*
Wendy: Öhm, hát én megyek..öhm..szia. *elmegy*
Trudie: *Be akar menni* Félreállnál? *bunkón*
Wendy: Miért kéne félreállnom?
Trudie: Pff még mindig nem tudod? *nevet*
Wendy: Nem értem ebben mi olyan vicces.. *elmegy*
Trudie: De idegesítő ez a szöszi.. *morgolódik, bemegy* Ki siratja az egereket? *bunkón*
Stella: Trudie?
Trudie: Hát, ha a nevemet tudod az már egy jó jel. *bunkón*
Stella: *kinyitja az ajtót* Kérlek mond el mit tudsz.
Trudie: Figyelj nagyon nem szeretlek, ahogy te sem engem, de az ilyen dolgok engem is idegesítenek szóval.. *elővesz egy képet, odaadja Stellának*
Stella: *elveszi a képet, amin Romeo és Prisca egymást ölelve alszanak*
Trudie: Este keltem fel, amikor ez fogadott, sajnálom.
Stella: Annyira éreztem, most is együtt vannak. *sír*
Trudie: Romeonak mennie kell szerintem ezek után.
Stella: Először Prisca, utána Romeo, meg akarom vele beszélni, miért tette.
Trudie: Minek beszélni? Hisz látod. *igesen*
Stella: De.. Priscát ejtük ma ki.. *elmegy*
Trudie: Ez a kis.. *idegesen*
Trudie Wc-n: Miért? Romeonak kell ma mennie! *idegesen* Prisca? Az még itt van? Komolyan az álló vízet sem tudná megzavarni az a lány, ő nem jelent veszélyt, de Romeo igen, ő a legveszélyesebb, túl sportos, fizikailag legyőzhetetlen. *idegesen*
Zac hangosbemondón: Mindenki jöjjön a mólóra.. MOST! *ordít*
A mólónál mindenki sorban áll
Zac: Azt hittétek, hogy ma kimarad a próba? *nevet*
Edvin: Reméltük..
Ash: Ezt csak te gondolod így. *bunkón*
Edvin: *forgatja a szemét*
Ash: *sunyin néz*
Zac: Befejeznétek? *bunkón* Na szóval mindenki idejön a dobozhoz, és kihúz egy benne lévő lapot, a lapon egy kép lesz, ahol keresni kell egy kulcsot, minden kulcs nyit egy ládát, amiben nyereményekre lelhettek. *mosoly*
Trudie: Szóval ma csak jutalomra játszunk?
Zac: Nem egészen, na siessünk. *mindenki kihúz egyet* Hatra legyetek kész, mert dolgom van. *belefúj egy trombitába, mindenki elrohan*
Paris: *arra sétál*
Zac: Hát itt vagy Paris! Hogy végzed te a munkád? *idegesen* A Wc-met mikor pucolod ki? És a köröm sem magától szépül. *bunkón*
Paris: Zac én már ezt nem akarom csinálni, ezért felmondok. *bunkón*
Zac: De nem mondhatsz fel, mert a szerződés...
Paris: A szerződés kiesésemig tart, és én már kiestem, és csak a cuccaimat szedtem össze, ami könnyen ment. *bunkón*
Zac: Ma pedig kaviár és homár a vacsora. *sunyin mosolyog*
Paris: De mehetek holnap is. *nevet*
Paris Wc-n: Azt hiszem Zac csak át akar verni, de én fogom átverni őt, miután megettem a finom kaviárt és a mennyei homárt, elszököm a szigetről. *mosoly* Ez annyira agyafurt ötlet. *őrülten nevet*
Valahol az erdőben, részletfelvételek a játékosokról
Dorothy: Neked hol kell keresned?
Stella: Vakondtúrás, neked?
Dorothy: Méhkas. *sóhajt*
Ash: *mászik a fára* Ez már a negyedik madárfészek és itt sincs kulcs. *odaszáll egy óriás madár, felkapja Ash-t* Jézusom! SEGÍTSÉG!
Edvin: A séf konyhája? *ijedten néz, felvesz egy kis sarat, a szemei alá keni* Akkor nézzük is mit tud. *bemegy a konyhába*
Wendy: Komolyan a medvebarlangba kell mennem? *ijedten* Hát legyen. *óvatosan bemegy*
Trudie: A víz közepén? Hmm.. *körülnéz* A csónak erre tökéletes. *elkezd evezni a csónakkal* Így seperc alatt meglessz. *körülötte cápák teremnek* Vagy mégsem. *nyel egyet*
Romeo: Egy kígyó? Komolyan? *furán néz*
Prisca: Nyugi nekem borzlakban van, azt sem tudom, hogy szedjem ki, hogy legyen bajuk. *aggódva*
Romeo: Öntsük ki őket. *kacsint*
Prisca: *a borzok kiúsznak a lyukból* Ez könnyű volt. *mosoly*
Dorothy: *elbújt a bokorban, megdobja a méhkast, a méhek kiszállnak, és kiveszi a kulcsot* Remek. *mosoly, megfordul, a rengeteg méh elkezdi kergetni* ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! *sikítva elszalad előlük*
Stella: *belenyúl a vakondtúrásba* Megvan, ááá. *kihízza a kezét, az ujján egy vakond lóg* ÁÁÁÁ! *elkezdi rázni, a vakond elrepül* Az ujjam. *megpuszilja* De a kulcs legalább megvan. *mosoly*
Edvin: *körülnéz itt nincs senki, fütyülést hall, elbújik az asztal alá*
Séf: *fütyülve besétál, beleszagol a levegőbe, majd kimegy*
Edvin: *megtörli a homlokát* Itt is van! *megfordul, a Séf fakanállal ott áll* *lányosan sikít*
Séf: Most meg vagy. *gonosz mosoly*
Edvin: Soha! *nemiszerven rúgja, elrohan*
Séf: Mocskos kis.. *összedől*
Ash: *a repülő vakond képen találja a madarat, ami ledobja Asht* Lehetett volna a földre. *a faág amibe beleakadt letörik* A nyakam.. *a kezébe esik a kulcs* Oltári, áúú a nyakam. *simogatja a nyakát*
Trudie: *ütögeti a cápákat az evezővel* Tünjetek már innen! *az egyik cápa bekapja az evezőt* NEE! *ordít* Most mit csináljak? *izzad, a cápák a szájukat nyalják*
Romeo: Na gyere kis kígyó. *oda áll a kígyó elé, ami felemelkedik* Egy kicsit nagyra nőttél. *aggódva*
Prisca: *hátulról fejbe dobja a kígyót, ami elájul*
Romeo: Prisca életmenő vagy.
Prisca: Csak viszonoztam. *mosoly*
Wendy: Kis medve aludj nyugodtan. *egy bottal leemeli a medvéről, de a bot végéről leesik a kulcs, ami nagy visszhangot ad* Ó-ó *felkapja a kulcsot, a medve felébred és elkezdi kergetni* ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! *sikít*
Zac: Ahogy látom mindenki jól van, és megtalálta a kulcsot, lássuk ki mit lelt. *mosoly*
Romeo: Lámpa? *furán néz*
Dorothy: Hajspray? Ezért szenvedtem? *idegesen*
Ash: *nyakmerevítő van a nyakán* Csoki és csipsz? Ez egyértelműen... megérte a fájdalmat. *csillogó szemek*
Wendy: Könyv? Egy könyvért evett meg majdnem egy medve? *idegesen Zac fejéhez vágja*
Zac: Ez...fájt. *idegesen*
Stella: A két napja eltűnt hajkefém? *furán néz*
Edvin: Kenyérpirító? *furán néz*
Prisca: Egy ajándékcsomag? *meglepődik* És benne a védettség. *mosoly* Ezaz. *odanéz Stelláékra, akik gonoszna néznek rá* Öhm..
Stella: És Trudie hol van?
Zac: Egy kisebb probléma történt és az ellátósátorban van, de él még. *nevet* Remélem.. *kínos mosoly*
A ceremónián
Zac: Már csak 7 mályvacukrom van és ti 8-an vagytok, valaki ma is elhagyja a szigetet, a szavazás megtörtént aki biztonságban van az Prisca, Ash és Edvin. *odadobja nekik*
Séf: *odatolja tolószékben Trudie-t*
Prisca Wc-n: Trudie, őt már elsőnek sem kedveltem.
Edvin Wc-n: Ki másnak kéne mennie? Ash!!
Ash Wc-n: Ki másnak kéne mennie? Edvin!!!
Zac: A következőt kapja még Wendy.
Wendy: Stellával nem találom az összhangot és valamiért nem kedvel. *szomorúan*
Zac: Már csak négyen vagytok, a következő két mályvacukor birtokosa Dorothy és Stella.
Stella Wc-n: Mivel a kétszínű Prisca nem lehet, így Romeo..
Dorothy Wc-n: Mégis igaz, hogy megcsalta Stellát, az a kép valódi, Romeo neked reszeltek.
Zac: Romeo vagy Trudie, egyikőtök ma megy, én sem értem miért pont ő... De.. Trudie, tiéd az utolsó.
Trudie Wc-n: *tolószékben, a szájában a tollal, összefirkálja a lapot* (Romeo)
Romeo Wc-n: Trudie! *őrülten szétfirkálja*
Romeo: Engem szavaztatok ki? Hisz Trudie itt a rossz! *idegesen*
Stella: Pont, hogy ő tudatta velem, hogy mekkora tapló vagy, és ennyit ért a szerelmünk. *sír*
Romeo: Mi Stella, én még sze.. *kilövi Zac*
Zac: Bocs, de iszonyú unalmas volt. *ásít* De, hogy mi lesz itt legközelebb? Trudie félrevezeti még Stellát? Prisca tudja magát tisztázni? Ash és Edvin észreveszik, hogy mások is játszanak rajtuk kívül? Hát nem hiszem, de ne maradjanak le a következő totál izgalmas totál dráma zone-ról! :D
|