The Drama: Adventures
Menük
 
Évadjaim

The Drama Évadok


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
TDZ 16.rész

Zac: *a mólónál* A Totál Dráma Zone előző részében. A három megmaradt finalistát felküldtem, a Séf titkos kis farmjára egy kis tyúk kergetésre. Stella és Trudie viszálya a tetőfokára hágott, míg Ash eltűnt a búzaültetvények között. *nevet* Majd Trudie indult a tyúkkal a cél felé, és ezt Ash szabotálta. *gonosz mosoly* És így ő nyerte a próbát, ő dönthette el melyik lánytól instünk búcsút, végül kiderült benne is van egy kis gonoszság így megbosszulta Trudie-n a kihasználását, és őt küldte el lúzerfalvára. *nevet* De ma végre kiderül, hogy ki lesz a 100.000.$ tulajdonosa, és ki nyeri meg a Totál Dráma Zonet, Danny és Svetlana után. *mosoly*

Főcímdal..

Stella Wc-n: Na hát itt vagyunk a döntőben, én és Ash.. Ki gondolta volna, most komolyan? *nevet* Bár nem tudom, hogy mit várhatok tőle, hiszen megjátszotta az egészet? *furán néz* Szóval akkor most ő gonosz? *sóhajt* Na mindegy, nekem a győzelemre kell koncentrálnom, és semmi sem veheti el a figyelmem. *mosoly*

Ash Wc-n: El sem hiszem itt vagyok. *mosoly* Remélem, most Stella egy kicsit veszélyben érzi magát, kellett valami amivel megfélemlítem, és hát inkább ellene mérkőzöm meg, mint az a kis hárpia ellen. *nevet* Nem lesz egy könnyű menet, de az a jó, hogy Stellának rengeteg rossz dolga volt itt, szóval ha visszatérnének a régiek, akkor neki annyi lenne. *nevet*

Zac hangszórón: A finalistákat várom a tisztás mellett, ahol felkészülhettek a hálára, mármint a halálra. *gonosz kacaj*

Az erdőben..

Stella: Még meg sem köszöntem, hogy engem választottál.. *mosoly*

Ash: Ezt nem miattad tettem, hanem magam miatt, hogy könnyebb legyen a győzelem. *mosoly*

Stella: Óh vagy úgy, szóval igaz, hogy megjátszottad mindvégig a jófiút, és ezekután előadod, hogy te vagy a főgonosz? *idegesen*

Ash: Ne játszd a hülyét Stella, ha látnád miket műveltél itt... Te lennél a főgonosz. *gonosz mosoly*

Stella: Hogy... *meglepődik*

Stella Wc-n: Lehet igaza van Ash-nek? *sóhajt* A pasimat, mármint a nem pasimat és a barátnőmet is lapátra tettem, csak azért mert hittem a gonosznak? *karba teszi a kezét* Tényleg kettőnk közül én lennék a gonosz? *idegesen*

Ash Wc-n: Én nem vagyok gonosz, de nyerni akarok, és ha ehhez ez kell akkor ezt kell csinálni. *nevet*

Zac: Végre ideértetek már. *bosszankodik* Mindegy, ahogy látjátok van mellettem egy nagy meglepetés. *gonosz mosoly*

Stella: És ennek örüljünk? *furán néz*

Zac: Majd meglátjuk, hogy ki fog örülni, és ki nem. *nevet* Szóval.. *lerántja a leplet* Egy roulett játék, a lényeg, hogy kétszer forgathattok rajta, és akinek a képét kapjátok az segítségetekre lesz a próbán. *gonosz mosoly* Vagy nem. *nevet*

Ash: Uhh, remélem én valami normálisat kapok.. *megforgatja a roulette-t*

Zac: És a te segítőd nem más lesz mint... Naomi. *mosoly*

Ash: Hogy ki? *furán néz*

Stella: *nyel* Akkor én jövök.. *ő is megforgatja*

Zac: Veled lesz.. Mandy. *mosoly*

Ash: *nevet*

Stella: Azt lehet, hogy nem kérem a nyereményt? *bunkón*

Zac: Forgass még egyet. *kacsint*

Stella: *forgatja a szemét, majd a roulette-t*

Zac: Akkor a te egyetlen segítőd nem más lesz, mint Romeo. *mosoly*

Stella: Óó..

Zac: Őt már nem utasíthatod el. *sunyin néz* Te jössz Ash.

Ash: *megforgatja*

Zac: A másik játékos pedig.. Don. *mosoly*

Egy helikopter érkezik, kiugranak belőle, majd elmegy a helikopter

Naomi: Helló. *mosoly*

Don: Gratulálok nektek. *kacsint*

Romeo: Szia Ste...

Stella: Mikor kezdjük a próbát? *idegesen* Kezdjük már el! *megfogja Zac ingjét*

Zac: Nyugalom nőstény. *nevet* Először is Naomi és Don ti Ash segédjei lesztem, míg Romeo te Stella segédje, ők parancsolnak nektek, ti csak segédek vagytok. *gonosz mosoly, a többiek mosolyogva néznek* Azaz nem nyerhettek.. *ugyanúgy néznek* Nem szerezhetitek meg a pénzt. *idegesen, a játékosok ugyanúgy néznek* Don! Hallod amit mondok? *idegesen*

Don: Igen Zac tökéletesen, de mi Naomival betartjuk a szabályokat. *mosoly*

Zac: *ijedten* Jajj ne ti ketten most jártok?

Don Wc-n: Amióta kiestünk Naomival már tényleg nem izgat a nyeremény. *nevet*

Naomi Wc-n: *Don ölében* Igen, ez a játék nem a legjobbat hozta ki belőlünk, de amióta nincs, azóta minden időt együtt töltünk. *mosoly*

Don Wc-n: A pénz csak tönkretenné ezt.

Naomi Wc-n: Tudtam, hogy ezt mondod.

Don Wc-n: Tudtam, hogy tudtad. *csókolóznak*

Zac: És itt is vagyunk a végzet váránál. *gonosz mosoly* Az első emelet toxikus anyagokkal van ellátva, szóval ha nem akartok szárnyakat, vagy egyéb rendellenességet, nem ajánlatos beleesni, a második szinten vulkánnyi vulkány van, szó szerint. *gonosz mosoly* Talán találtok ott fent valamit, amivel át lehet jutni, végső esetben, a harmadik szinten egy tavat telepítettünk, nem kívánatos állatokkal, például medúzzák, angolnák, vagy cápák. *nevet* És a végső szint, ahol megtaláljátok a Séf serlegét, a Séf örök életében azt a serleget őrizte, amelyikőtöknek sikerül ellopnia tőle, megnyeri a próbát, az évadot és a vele járó 100.000.$-t. *mosoly*

Séf: *morog* Miért kell mindig az én cuccommal szórakozni?

Zac: Szóval készenálltok? *mosoly*

Romeo: Ez a feladat őrültség, bele lehet halni, és nem akarom, hogy Stella megsebesüljön. *idegesen*

Naomi: Majd vigyázunk egymásra Romeo. *mosoly*

Ash: Hahó, ti velem vagytok, nem ellenem. *idegesen* De mindegy is, ma nyerni fogok, szóval segítetek nekem, és lezúzzuk Stellát. *gonosz mosoly*

Stella: Ne igyál előre.. *sunyin néz*

Zac: Felkészülni, vigyázz, rajt! *hangszóróval*

Stella: *szalad* Ez túl széles, nem tudjuk átugrani. *idegesen*

Romeo: Nyugi vannak itt, bambuszok. *belemártya a toxikus lépe, kigyullad* Vagy mégsem.

Stella: Ahj..

Romeo: Figyelj Stella most koncentrálnod kell a játékra nem veszíthetsz! *megfogja a kezét*

Stella: Ahj olyan.. *elpirul* Mármint.. nem teheted ezt.. Annyira bunkó voltam veled.. *idegesen*

Romeo: Ez nem a te hibád volt, nem tudhattad.

Stella: De akkor sem érdemellek meg, sőt.. Én gonosz vagyok. *elkezd könnyezni*

Romeo: Dehogy vagy az. *letörli a könnyét, megcsókolja*

Stella: Ezz..

Stella Wc-n: Mennyei volt. *sikít*

Ash: *talál egy hosszú botot, próbálja eltőrni* Rúdugráshoz tökéletes. *mosoly, átugorja*

Zac: Ash van az élen, Ash a nyerő. *hangszóróval*

Stella: A verseny, jézusom! El is feledkeztem róla. *idegesen*

Romeo: Valami eszközt nem kaphatunk, ha már csak ketten vagyunk? *idegesen*

Zac: *odadob egy felfújható matracot*

Romeo: Ezzel mire megyünk? *idegesen*

Stella: Várj ennek bírnia kell legaláb 3 percig, átérünk annyi idő alatt? *idegesen*

Romeo: Persze. *ráülnek a matracra, evezni kezdenek botokkal*

Naomi: Hé Ash, és mi hogyan fogunk átjutni? *aggódva*

Ash: Ti csak segítők vagytok, ti nyújtsátok a segítő kezet nekem, szóval találjátok ki. *bunkón*

Don: Kis ember ennyi haraggal. *idegesen elmennek*

Stella: *a toxikus folyó felénél, járnak a gumimatrac szétrobban, Romeo átesik a túlpartra, Stella az ölébe* Öhm.. köszönöm. *elpirul*

Romeo: De siess, mert Ash már felért a létrán! *elkezdenek mászni*

Zac: Üdv a kettes szinten, az állás jelenleg döntetlen. *idegesen* Csináljatok már valamit, ez így unalmas. *unottan*

Stella: Jólvan, hogy fogunk itt átjutni? *aggódva*

Romeo: A létrán. *felemeli, és átdönti a láva felett*

Stella: Annyira okos vagy. *megpuszilja, átszalad rajta*

Ash: Ez.. nem lehet. *idegesen, odafut, és lelöki Romeot*

Stella: Jajj ne Romeo. *aggódva*

Ash: *elindul a létrán*

Stella: Ááá. *elkezd mászni felfele*

Ash: Nem menekülsz, ezt én nyerem meg. *őrülten*

Don: *egy farönköt tesz a toxikus folyóra, majd elhajóznak Naomival*

Stella: Fel kell érnem. *fel ér*

Zac: Stella felért a harmadik szintre! Ash meg épp most fog..

Stella: *feláll megfordul* Ááá!

Ash: *ráugrik Stellára, beleesnek a vízbe*

Naomi: Jézusom Romeo, mi történt veled?

Romeo: Azthiszem a bokám kiment. *aggódva*

Don: Gyere öreg! *felkarolja*

Romeo: Nem nyerhet Ash. Szabotálnunk kell!

Naomi: Hát.. egy kicsit elvetemült. *karba teszi a kezét*

Stella: *verekednek a víz alatt, meglátja a cápát, elkezd úszni*

Ash: *értetlen fej, megforul, majd ő is elkezd úszni*

Stella: *kimászik a partra* Itt már csak a létra és enyém a viadal. *felmászik a létrán*

Ash: *kimászik* Nem hagyhatom! *utána mászik*

Séf: *húságyúval elkezdi lőni őket*

Stella: *elbújik egy kő mögé*

Ash: *felér* Ezt én nyerem meg. *őrülten rohan*

Séf: *lelövi Ash-t*

Stella: *elkezd szaladni, ellopja a serleget* Nyertem!!! *sikít*

Ash: *ordít, elkezd Stella felé futni, ráugrik*

Stella: Szállj le rólam, megőrültél! Ha ennyi kell menj utána! *eldobja*

Ash: Én fogok nyerni! *utána ugrik a lávába*

Zac: Jézusom! *sikít* Ezért nem fognak beperelni ugye? *nyel egyet* Csak nem. *nevet* Visszatérve az évad nyertese Stella lett. *mosoly* Övé lett a 100.000.$. *kacsint*

Naomi: Gratulálok Stella. *megöleli*

Romeo: Én is. *megcsókolja Stellát*

Don: Ez olyan romantikus. *megcsókolja Naomit*

Zac: *ránéz a séfre* Hát okéé, ez így.. mégsem volt annyira jó vége. *idegesen, hangokat hall* Ez... *meglátják, hogy Ash felmászik a serleggel, égetten és kopaszon* Még, jó, hogy nem küldtük el a helikoptert! *megnyom egy gombot, a helikopter leszáll, és Zac-ék felszállnak rá* Ennyi volt a Totál Dráma idei évada, ezen a lepukkant szigeten, amit már sose akarok többé látni, de én nem tűnök el egy nagy meglepetéssel készülök. *vigyorog* Én voltam Zac Hills itt a Totál Dráma Zone-ban. *mosoly, elrepül a helikopter*

Ash: Én nyertem! Én nyertem enyém a serleg! *őrülten*

 
Site Info

Szerkesztő: Pammy

Nyitás: 2012.12.20.

Oldal téma: Saját évadok

Dizájn: Pammy

 

CSS Codes

 
Chat

Szabályok:
-Kulturáltan fogalmazz!
-Ne hírdess!
-Ne írj más nevében!

-Egyedül vagyok szerkesztő, és a nevem Pammy!(:

 
Szimpátia Szavazás

A szavazáshoz, kattints ide és ide.

 
szavazás
Lezárt szavazások
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!