14.Epizód – Falj fel mindent!
A kamera jeleneteket mutat az előző rész tartalmából
Zac: *a mólón* Mi történt az előző részben? Hailey és Alexandra összefogtak, hogy végleg kiiktassák innen Destiny-t, vagy ha nem is legalább az őrületbe kergessék, ezért szétszedték a holmijait, majd Nath is csatlakozott a kis csapathoz, hogy röppintsék ki a lányt. Míg Destiny Jimmie agyát mosta, hogy szavazzanak Alexandra ellen, Sidney-vel együtt, a sok marhaságnak Jimmie egyből bedőlt, és Nath segítségét kérte, aki így két szék közé szorult, a próbán különféle farmos feladatokban kellett megmérettetniük magukat, és Destiny diadalmaskodott, így védett lett, ezért a többiek rámentek a legjobb barátnőjére Sidney-re, így ő távozott legutóbb a szigetről. *kacsint* De a mai még drámaibb rész lesz, vajon ki adja fel? Ki fog kikészülni? Ki roppant meg a nyomás alatt? Maradjanak velünk itt a The Drama:Adventures-ban. *pózol*
Este a lányok bungalójába
Hailey: Ez a kiszavazás bazi durva volt, már azt hittem, hogy kiesel. *sóhajt*
Alexandra: Én azért kicsit sajnálom Sidney-t, hogy neki kellett meglakolnia Destiny bűnei miatt.
Hailey: Nyugi, az a csaj amúgy is sötét volt. *bunkón*
Alexandra: De most már Destiny a soros, nem lehet olyan mázlija, hogy ismét védett legyen.
Hailey: Igen szerintem sem, mindent el kell követnünk, hogy ő ne szerezze meg.
Alexandra: Jólvan. *kacsint*
Destiny: *bemegy hozzájuk*
Hailey: Na mi az egyedül maradtál?
Destiny: Hailey most ezt muszáj?
Hailey: Jaj, most meg kéne sajnálni? Megérdemelte, és utána mehetsz ezen a héten. *kacsint*
Destiny: Csak tedd a szádat alapállásba, ti nem tudtok engem kikészíteni. *meglátja a szétszakadt ruháit* Na ami sok az sok. *idegesen hozzájuk dobálja a ruhákat*
Hailey: Eszednél vagy? *idegesen, visszadobja*
Alexandra: Jaj inkább aludjunk. *eltalálja egy ruha* Elég! *idegesen*
Eközben a fiúknál
Nath: Hihetetlen a csajok olyan hangosak.
Jimmie: Ja, de így tuti, hogy nem alszanak semmit.
Nath: És szerintem mi sem fogunk. *sóhajt* Amúgy Destiny-t akarjuk kiszavazni következőnek.
Jimmie: Nem először Alexandrát kell, kérlek haver.
Nath: Jó, én próbáltam most is, de..
Jimmie: Tudom nem sikerült, de most fog.
Nath: Tudod, hogy?
Jimmie: Ja, hát igen.
Nath: Sajnálom.
Jimmie: Mit?
Nath: Hát ezt az egészet.
Jimmie: Mire célzol? Mi mind ketten rá szavaztunk, de úgy látszik, hogy Destiny-ékben nem lehet bízni. *idegesen*
Nath: Igen, ez.. ez igaz. *mosoly*
Nath a Gyónón: Azt hittem, hogy most lebukok és mindennek vége, de Jimmie tényleg. *mély levegőt vesz* Örülök, hogy így alakult és Destiny-t látja most ő is bűnbaknak, mert így végre a következő szertartáson ki tudjuk őt szavazni, mivel biztos vagyok benne, hogy az ő keze volt benne Faith kiesésében is, és ezt meg kell bosszulnom. *idegesen*
Jimmie a Gyónón: Ez hihetetlen, hogy Destinyben megbíztam, tudtam, hogy nem kellett volna, hiszen ő is felelős volt, hogy Oliver kiesett, hiszen direkt megcsókolta, és most szerintem ellenem is szavaztak, ez annyira elszomorít. *sóhajt* Itt csak Oliver volt az igaz barátom, legalább Nath is megért. *mosoly*
Reggel, a bungalók előtt
Nath: Hé lányok beszélhetnénk?
Hailey: Persze.
Nath: De egy kicsit arrébb. *arrébb mennek* Nem akarom, hogy Jimmie hallja, ki tudja, hogy tényleg alszik. *hallják a nagy horkolást*
Hailey: Szerintem biztos lehetsz benne..
Nath: Mindegy, az a helyzet, hogy azt hiszi, hogy Destiny a bűnbak.
Alexandra: Miért eddig nem ezt hitte?
Nath: Hát nem egészen, de nem ez a lényeg, most biztos mindenki rá fog szavazni és végre megy a levesbe.
Alexandra: Igen, ez így is lesz, mi azt találtuk ki, hogy a lényeg a mai próbán hátráltatnunk kell bármi áron, és akkor más lesz a védett, és így sima ügy, mivel a védett is úgyis őt küldené haza, ha erről lenne szó, nincs semmi esélye. *mosoly*
Alexandra a Gyónón: Kicsit azért megsajnáltam Destinyt.. *becsukja a szemét, majd felriad* Jézusom, miért érzek én ilyet? *idegesen* Nem sajnálhatom, mert amit tett az megbocsájthatatlan, bár nem mintha Oliver nem kavart volna amúgy is a hátam mögött vele, vagy valami. *sóhajt* Nembaj a lényeg, hogy neki tényleg már mennie kell itt meg nem hiszem, hogy valaki olyan gonosz lenne mint ő, és így legalább barátságos meccsek lennének, és nem a sunyiság menne.
Hailey a Gyónón: Szóval Destiny-nek reszeltek ma este, bár elég gáz ez a bízzunk meg egymásban, mint a vak ember a vakvezető kutyájában, hisz itt senkiben sem lehet bízni, simán hátba szúrhatnak, mármint ha erről van szó énis megtenném, hiszen a nyereményért jöttem, hogy híres sztár legyek, vagy énekes, vagy modell szóval valamelyik teljesítéséhez a pénz szükséges, mivel nem tudom máshogy finanszírozni. *sóhajt* A lényeg a lényeg nem bízok bennük, itt bárki bármilyen sunyiságot tehet.
Az étkezőben
Destiny: Ahj még ez a borzalmas kaja is rossz, Sindey nélkül. *sóhajt*
Séf: Hé, ne rinyálj, egy kicsit magamat látom benned, engem is sokan utáltak régen, mert ronda voltam, de az edzés miatt már nem, szóval állj ki magadért. *büszkén*
Destiny: Már megbocsáss, de én a kulimászhoz beszéltem. *bunkón, elmegy*
Séf: *idegesen csikorgatja a fogait*
Séf a Gyónón: Elmeséltem neki a titkom, és ennyibe vette? *idegesen, elkezd sírni*
Destiny a Gyónón: Azt hittem, hogy haszontalan Sidney, és csak a céljaim elérésére kell, de most, hogy nincs igen magányosnak éreztem magam, mint amúgy a normális életemben, magányos voltam, de mindenki meghajolt előtte ez a lényeg. *mosoly* Ahogy anya mondaná, azért, hogy tiszteljenek ki kell bírni a sok irigy ember véleményét is. *kacsint* És nem fogom hagyni, hogy bárki is itt a hátam mögött próbáljon kiiktatnia játékból, hahó itt én vagyok a nyertes, a bokámig sem érnek fel.
Hailey: *bejönnek nevetve Alexandrával* Jaj ahogy látom itt nincs jó hangulat. *gúnyosan*
Destiny: Ha nem vennéd észre senki sem kíváncsi rád kedvesem. *kacsint* Ja és én a helyedben kezdenék valami a hajaddal, mert tele van csimbókkal, még a kutyám szőre is sokkal ápoltabb. *puszit küld, miközbe kimegy*
Hailey: Ez a bige. *idegesen*
Alexandra: Ne hergeld fel magad, épp ez a célja, de egy lépéssel előtte kell járnunk.
Hailey: Jó de már a puszta látványa is felkavar, ez a nő teljesen...
Alexandra: *szavába vág* Most eszünk vagy sem?
Hailey: Hát.. *ránéz a mozgó ételre* Remélem ma jutalomra megy a játék és végre ehetünk valami finomat is. *sóhajt*
Alexandra: Szerintem mióta itt vagyunk lefogytam vagy 4 kilót. *idegesen*
Hailey: Hát pedig így is szuper jól nézel ki.
Alexandra: Jaj te se szerénykedhetsz azért. *nevetnek*
Zac a hangosbemondón: Mindenki menjen az ebédlőbe, hamarosan kezdődik a próba.
A játékosok az asztaloknál foglalnak helyet, majd Zac megérkezik
Zac: Ti vagytok a legjobb öt játékos, sok szenvedést kellett átélnetek, de még nincs vége, szóval azoknál csak rosszabbak lesznek. *gonosz mosoly* A mai nap jót lakmározhattok. *nevet*
Séf: Az biztos. *nevet*
Destiny: Mit röhögtök? *sunyin néz*
Zac: Már is megtudod, a mai feladat összesen kilenc próbából fog állni.
Hailey: Komolyan, és ezt, hogy gondoltad?
Zac: Nyugalom, az összes próba itt fog zajlani mivel, ahogy mondtam, ma mindenki degeszre eheti magát, mert a mai próba igen gyomorforgató lesz. *kacsint* Rátérve a feladatra, ma kilenc különlegességet fogunk felszolgálni nektek, mindenki aki megeszi az előtte lévő ''ételt''. *idézőjelet mutat* Az kap egy pontot, döntetlent nem szeretnék, ezt most leszögezem. *bunkón* De az ételek egymás után fognak kikerülni elétek, szóval nem tudhatjátok, hogy az az étel undibb, nem elég undi vagy ugyanannyira undi, mint az előtte lévő. Kérdésetek van? *mindenki felteszi a kezét* Nincs? Remek akkor kezdjük is. *kacsint*
Jimmie a Gyónón: Ez a legjobb próba amin valaha is részt fogok venni. *csillogó szemekkel*
Séf: *mindenkinek felszolgálja az ételt csévingben*
Zac: Szóval kezdhetitek, aki nem bírja megenni az egészet, elbukja a pontját, de még felhozhatja magát, ha a többit befalja és a többiek meghátrálnak. *kacsint*
Hailey: *felemeli a fedőd* Fúj ez mi? Úgy bűzlik. *befogja az orrát*
Zac: Ennek a specialitásnak a neve trágyáspüré. *mosoly*
Alexandra: Szóval trágyát tettetek a krumplipürébe? Ez undorító. *eltolja az ételt*
Hailey: *megkóstolja* Ez.. borzalmas.
Destiny: Nyernem kell, szóval. *befogja az orrát, lassan elkezdi enni* Nem fog menni.
Nath: *beköti a szemét* Ez egy sima krumplipüré, nincs benne semmi.
Jimmie: *belapátolja* Ez finom volt.
Nath: *megeszi ő is* Nekem is kész.
Destiny: *gyorsan megeszi rágás nélkül* Ez.. egyszerű volt. *mosoly*
Destiny a Gyónón: Nem veszíthetek egy pontot sem, mert ez a sok szerencsétlen mind ki akar iktatni, mindent meg kell nyerem. *idegesen* A taktikám pedig, ne rágj, csak nyelj, így nem érzed a rémes ízeket. *hányást imitál*
Alexandra: Én képtelen vagyok megenni. *karba teszi a kezét*
Hailey: Ez nekem sem megy. *sóhajt*
Zac: A következő ínyencség nem más, mint a medúzás, szardellás pizza. *mosoly*
Séf: *felszolgálja az ételeket*
Nath: Oh, istenem. *beleharap* Rémes..
Destiny: Öhm, kaphatnék hozzá parmezánt?
Séf: *nemet int a fejével*
Destiny: Csodás. *beleharap*
Alexandra: Fúj, medúza? Kössz nem. *eltolja*
Hailey: *megpróbálja megenni* Huh, nem adhatom fel.
Jimmie: *belapátolja* Ez is isteni volt.
Nath: Ez tényleg ízlik? *fogja a száját*
Hailey: Oké megettem. *fogja a fejét*
Destiny: Én is kész vagyok.
Nath: Én nekem nem megy. *furcsa hangokat ad a gyomra*
Alexandra: Ide ne lökd ki oké? *idegesen*
Zac: Alexandra?
Alexandra: Isten ments. *furán néz*
Alexandra a Gyónón: Nem eszem halat, utálom, meg minden tengeri élőlényt, és rám akarnak tukmálni, egy medúzás pizzát? A medúzák aranyos élőlények és nem ártanak senkinek, ezek meg képesek megenni őket? *forgatja a szemét*
Zac: A következő fogás, egy kis rágógumi löket. *a séf kiszed a szájából egy rágógumit és a többihez ragasztja ami egy nagyobb galacsint formál*
Alexandra: Ez most csak vicc ugye? *idegesen*
Destiny: Ne rinyálj. *próbálja megenni*
Jimmie: Ez nem volt rossz, volt aminek íze is volt. *kacsint*
Nath: *elkezd szédülni*
Hailey: *nézi a rágógumi labdát* Ez tiszta nyál, fúj.
Séf: Nem értékelik a művészetet. *karba teszi a kezét*
Zac: Elég puhányok vagytok. *bunkón* A következő ételkülönlegesség hagymaleves egy kis körömbetéttel. *mosoly*
Nath: Ezt már.. *kirohan*
Nath a Gyónóban: *elkezd hányni*
Destiny: *megkóstolja* Mennyei. *meglátja a kanalában a körmöt, a szája elé teszi a kezét*
Alexandra: Majd ha fagy.
Hailey: *gyorsan megissza* Kész!
Hailey a Gyónón: Jaj most mit hihetnek rólam az emberek? *idegesen* Ennyi mindent megtenni a pénzért, ez már komolyan beteges, és én ha egy nap már híres leszek, nem akarom hallgatni, hogy régen körmöt ettem, meg bogarat meg ilyeneket. *karba teszi a kezét*
Jimmie: *megeszi* Kezdek eltelni. *aggódva*
Nath: *visszajön*
Hailey: Minden oké?
Nath: Persze. *kínos mosoly*
Destiny: *megeszi*
Zac: A most következő ételért, sokat kellett fizetnünk, szóval értékeljétek.
Hailey: Ez mi? Máj? *furán néz*
Zac: Nem egészen, ez bikahere. *mosoly*
Nath, Jimmie: *egymásra néznek rémülten*
|