15.Epizód – Színesen minden jobb
A kamera jeleneteket mutat az előző rész tartalmából
Zac: *a mólón* Legutóbb a The Drama:Adventuresban, mivel nem tudták kihajítani Destiny-t, ezért Alexandra és Hailey próbálták kikészíteni a maradék idejére is, hogy minden perce nyomorúságos legyen, ugyan ez valahogy még sem jött nekik be. *nevet* Míg Jimmie az álomvilágában valótlan képeket állítva maga elé, valamilyen úton-módon rájött, hogy Destiny a gonosz, és ezért Nath-hoz csatlakozott a kiszavazásról szóló szövetségben. A feladat a legocsmányabb ételek elfogyasztása volt, komolyan, azok az ételek, még állatoknak sem adhatóak. *furán néz* De a mi kis Jimmie-nk úgy döntött, hogy az ő gyomra mindent meg tud emészteni, így a próbát ő nyerte, a szavazás túl egyértelműen szólt Destiny ellen, ezért egy kis csavart vittem bele, és, hogy igazságot szolgáltassak. *büszkén* Ezért a kis hisztis hercegnőnk Alexandra került a hajóra, ami jó messze elvitte őt, a rózsaszín álompoggyászaival együtt. *kacsint* De már csak a végső négy maradt itt, megannyi szenvedés után, de a vége még nincs közel, szóval maradjanak itt velünk a The Drama:Adventures-ban. *pózol*
A mólón
Zac: Mivel már csak négyen maradtak így az érdekeltség kedvéért mindenkitől egy kis élménybeszámolót teszek közzé. *nevet* Hogy mi a véleményük eme csodás szigetről. *büszkén*
Hailey a Gyónón: Szóval, eljutottam a legjobb négybe, legyőzve 11 játékost, itt már nincs messze a vége. *mosoly* Hogy mi volt a véleményem, mikor ide kerültem? *gondolkozik* Hát azt hiszem ez egy rossz rémálom, és csak akkor hiszem el, ha megnyerem a 100.000.$-t. *nevet*
Destiny a Gyónón: Igen közel a cél, és a sors, ahogy a nevem is jelenti, minden úgy alakul, ahogy én akarom. *gonosz mosoly* Amikor először leléptem arról a hajóról, hát már elég rég volt, de már akkor tudtam, hogy egyszer itt fogom elmesélni milyen diadalmas módon jutottam el idáig. *nevet*
Nath a Gyónón: Már nem kell sok hetet kivárni, ez lassan a vége, de már örülnék neki, ha láthatnám a haverokat, elég rég nem beszéltem az otthoniakkal, meg jó lenne már egy szörfös buli. *sóhajt* Mikor ideértem nem számítottam rá, hogy egy lepukkant nyári táborba fogom tölteni a nyári szünetem. *furán néz* Bár elég megterhelő volt, így, hogy senkit sem ismertem, de annyira nem is rossz, mármint lehet ennél rosszabb... igaz? *kínos mosoly*
Jimmie a Gyónón: Ez annyira jó. *csillogó szemek* Sose hittem, hogy eljutok idáig, ez a legjobb négy, és akár el is vihetem a főnyereményt, aminek minden haverom örülne, megérte kibírni azokat a hónapokat az elvonón. *nevet* Bár már mennék a haverokkal vandálkodni. De nincs sok hátra, valahogy kibírom. És mikor először idejöttem, hát nagy bulinak gondoltam, de igen sok minden történt, elég durva dolgok, de jók is voltak köztük, nem bántam meg. *mosoly*
Hailey a Gyónón: Hogy mit utáltam a legjobban? Az ételeket, mármint komolyan nem sértő, ha ezt mondom rájuk? *idegesen* Így még az egy hetes szekrényben maradt étel sem néz ki, és elrághatatlan, és fúj. *undorodik*
Destiny a Gyónón: Mit utáltam? A mosdókat.. Láttátok? Undorítóak, senki sem takarít ott, szerintem minden betegséget amit egy wc terjeszthet mindet elkaptam. *idegesen* Na meg az étel, hát az undorító.
Nath a Gyónón: Amit a legjobban utáltam, az a sok veszekedés volt, meg az, hogy mindenki mindent megtett azért, hogy ő nyerjen. *sóhajt* Én bírom az olyan brigádokat, ahol jó a hangulat, de itt hát több mocskos dolog történt, mint egy telenovellában.
Jimmie a Gyónón: Én nem igazán utáltam itt semmit, szerintem vicces volt, ez a játék, és szereztem új barátokat, talán az volt rossz, hogy kiestek, de majd úgyis találkozok még velük. *nevet*
Hailey a Gyónón: Ha nyernék mit csinálnék vele? *mosolyog* Hát biztosan elkezdeném építeni a karrierem, ahogy mondtam egyszer olyan híres leszek, hogy mindenhova lesifotósok fognak követni. *csillogó szemekkel* De nem ez minden, szeretnék magamnak venni egy macskát is, mivel a szüleim nem engedik, hogy tartsak, mert mindent nekik kéne fizetniük, és csak teher lenne, így tudnám a gondját viselni, és mindent meg tudnék neki adni, amit tudok. *nevet*
Destiny a Gyónón: A nyereményt mindenféleképpen magamra költeném, miért is ne? Megszenvedtem érte. *idegesen* Meg amúgy is, ezért jelentkezett mindenki, hogy híres legyen, én arra is törekszem, szeretnék egy márkaboltot, és ebből meggazdagodni. Ez már nincs is olyan messze, szóval készüljetek fel a, hogy hamarosan betör a Destiny királynő ruhaboltja. *nevet*
Nath a Gyónón: Mire költeném a nyereményt? Hát rengeteg dologra költeném, igazából, kéne egy új szörfdeszka, meg szeretnék elmenni a kedvenc együttesem koncertjére, meg persze Faithel is szeretnék elutazni valahova. *mosoly*
Jimmie a Gyónón: A nyereménnyel.. hát izé.. nem tudom mit kezdenék, még sosem gondolkodtam azon, hogy megnyerhetek egy ilyen műsort.. De biztos jó dolgokra költeném, mint a bungee jumping vagy valami vadvízi evezés. *nevet*
Hailey a Gyónón: A véleményeim a kiesett játékosokról? *nevet* Hát mindenki ott van ahol megérdemli. *kacsint* Faith és Alexandra hiányoznak csak, jó lett volna itt lenni velük, de majd kint tartjuk a kapcsolatot.
Destiny a Gyónón: Mit gondolok a többiekről? Depressziós (Brian), Kétbalkezes (Lizard), Idegesítő és idegesítőbb (Ashlee és Leah), puncsolós (Faith), ijesztő (Hollie), nagyképű (Oliver), nyomi (Lynn), béna (Carlos) és elviselhetetlen (Alexandra). *sóhajt* Hála a jó istennek, hogy egy normális barátot találtam itt és az nem más, mint Sidney, ő nem az eszéről híres, de mégis mindig ott volt velem, ha baj volt. *kacsint*
Nath a gyónón: A többiek? Hát eléggé gonoszak voltak, mindenkit átvertek, ha kellett. De volt pár normális ember is itt többek között Alexandra és az én kis szerelmem Faith. *csillogó szemek* Ha ő nem lett volna nehezen tudtam volna végigvinni egyedül, nagyon sok erőt kaptam tőle.*nevet*
Jimmie a gyónón: Én nem utáltam itt senkit sem a kiesettek közül. Sőt jobban is éreztem magam, mikor még többen voltunk, amikor még itt volt Carlos és Oliver, az volt a legjobb. *nevet*
Destiny a gyónón: A bent maradtakról mit gondolok? Hát először is Jimmie olyan sötét, mint egy nyúlüreg, szóval vele nem lesz sok dolgok, manipulálhatom, ha arra kell folyamodnom. Hailey sem nehéz ellenfél, igazából sok gyenge pontja van, pár közülük, a haja, a ruhája, a sminkje, szóval nem nehéz őt legyőzni, viszont Nath ő nem egy gyenge ellenfél, ha vele maradok az utolsó kettőbe, az biztosan nagy csata lesz. *nevet* Bár egyértelmű, hogy Nath-ot ma valahogy ki kell ejtenem, de még nem terveztem meg, hogy hogyan.
Hailey a gyónón: Már csak három embert kell legyőznöm, és akivel a legegyszerűbb dolgom lesz az Jimmie, mivel ő neki nincs sok esze, kivétel, ha enni kell, abban nagyon jó, de remélem több ilyen feladat nem lesz, és gyorsan kiesik, Destiny ő a sunyisága miatt nehéz ellenfél, nem mondanám, hogy a legnehezebb, de bármire képes itt, vigyázni kell vele.. És hát Nath, igen ő kemény dió, jóban is vagyunk már, de vele legalább szerintem barátságos döntő lenne. *mosoly*
Nath a Gyónón: Jimmie nagyon jó barátom lett, és jó lenne vele mérkőzni az utolsó menetben, ellene jó lenne versenyezni, vagy akár Hailey, bár ő annyira nem lenne nehéz, mint Jimmie, elég kényes, meg sok mindenből egyből hisztit csinál, túl könnyű lenne, de Destiny-vel sem lenne szerintem nagyon nehéz, amilyen sunyi a stílusa, kinézem, hogy bekerül a döntőbe, de eddig nem ért el sok mindent egyedül, mert mindig ott volt vele Sidney, szóval nagy probléma nem lenne vele. *nevet*
Jimmie a gyónón: Én mindenkit esélyesnek tartok a döntőben ellenem, mert hát mindenki idáig eljutott, szóval nem lehetnek gyenge ellenfelek, csak Destiny ellen nem mérkőznék, ő képes egy csapat cápát is rám irányítani, hogy megegyenek. *idegesen*
Hailey a gyónón: Hogy..
Destiny a gyónón: Mi..
Nath a gyónó: Fog
Jimmie a gyónón: Hiányozni?
Hailey a gyónón: *sír a nevetéstől*
Destiny a gyónón: *csapkodja a térdét a nevetéstől*
Nath a gyónón: *üti a falat a nevetéstől*
Jimmie a gyónón: Ahj, nekem minden. *szomorúan*
Reggel, A lányok bungalójában
Destiny: *felkel, ásít* Még Hailey alszik. *gonosz mosoly, elkezd kutatni a retikülös táskájában* Egy kis rúzs és szemceruza csodákra képes. *halkan nevet, elkezdi összefirkálni Hailey arcát*
Hailey: *elkezd mocorogni*
Destiny: *visszamegy a helyére*
Hailey: *felkel, törölgeti a szemét* Olyan rossz álmom volt.. *ránéz Destiny-re* És a valóság sem jobb.
Destiny: Szép reggelt. *mosoly*
Hailey: Szépet? Ez neked szép? *idegesen* Mindegy, te mázlista, nem fogod többet megúszni a kiesést, nagy szerencséd volt, hogy Alexandrát Zac lapátra tette, igazságtalanul..
Destiny: Igen, persze, igazságtalanul. *nevet* Most, hogy te is egyedül vagy félsz mi?
Hailey: Félni? Én? *nevet* A szó jelentését sem ismerem, kösd fel a gatyád itt nem lesz már esélye. *elindul kifele*
Destiny: *elkezd nevetni*
A bungalók előtt
Jimmie: Hé Hailey olyan fura az arcod.
Hailey: Mi van?
Jimmie: Csak olyan... *elkezd nevetni*
Hailey: Beléd meg mi ütött? *idegesen* Ma mindenki meg van kattanva ahogy látom. *tovább megy*
Nath: Kész vagyok haver mehetünk.
Jimmie: *nevet*
Nath: Mi történt?
Jimmie: Csak gyere az étkezőbe és meglátod. *Hailey után mennek*
Az étkezőben
Hailey: Remélem egy fokkal jobb kaját kapunk, ha már idáig kihúztuk.
Séf: *odaáll a kiszolgáló pulthoz, meglátja Hailey-t, elkezd röhögni*
Hailey: Magának is mi a fene baja van? Miért röhög a képembe?
Séf: Csak.. *fetrengeni kezd a nevetéstől*
Hailey: Csak adja ide azt a kaját. *idegesen, elvesz egy tál ételt*
Nath: *bejön Jimmievel* És mit kéne látnom?
Jimmie: *rámutat Hailey-re* Ezt. *nevet*
Nath: Hé Hailey. *próbálja visszatartani a nevetést*
Hailey: Mondjad. *tikkel a szeme*
Nath: A mai sminked elég.. parádés.. *nevetni kezd*
Hailey: A sminkem? *elővesz egy tükröt, megnézi magát, elkezd sikítani* JÉZUSOM! *kirohan*
Hailey a gyónón: Elegem van már az egész műsorból, a szigetből és főleg Destinyből. *idegesen*
Jimmie: Plusz egy adag kajak nekem. *csillogó szemek*
Nath: Hé nem kéne megenned a másikét.
Jimmie: Úgy sem eszik meg soha, csak pocsékolnak. *elkezdi enni*
Nath: Hát.. oké.
Destiny: *bejön* Hol van a barátnőm? *gonosz mosoly*
Nath: Te csináltad ezt vele?
Destiny: Miért szerinted magának csinálta? Ne legyél tökfejű.
Jimmie: Nekem tetszett, jól indult a napom.
Destiny: Legalább valaki értékeli.
Nath: És megint marjátok egymást, bár nem csodálom.
Destiny: Nem léphetnénk túl? Unalmas lesz, ha egyfolytában csak azon vagytok, hogy engem kirakjatok innen.
Nath: Mert meg is érdemelnéd, miattad esett ki Faith és Alexandra is.
Destiny: Már megbocsáss, de Faith-et a nagy haverod Oliver tette lapátra, Alexandra pedig a saját sírját ásta meg, a sok áskálódás miatt nem érdekelte a próba, és jól is tette Zac, hogy kitette a szűrét. *kacsint*
Jimmie: Ne mondj ilyet Oliverről. *idegesen*
Destiny: Miért nincs igazam Jimmie?
Jimmie: Én.. hát.. *kimegy*
Nath: Mi a baja?
Destiny: Majd le fog esni. *elkezd enni*
Destiny a Gyónón: Kell egy kis kavarás már csak négyen vagyunk, itt meg senki sem szeret, szépen alá kell ásnom a többieknek valahogy, és mivel Jimmie mindig Oliverrel szavazott, tök egyértelmű dolog, hogy nem fogja elmondani ezt Nath-nek, hogy benne volt ő is Faith kiiktatásában, ezért inkább menekül, de nem menekülhet örökre. *gonosz mosoly*
Jimmie a Gyónón: Nem tudom mire játszik Destiny, igaz, hogy benne voltam a kiesésében, de nekem Nath már a spanom, és nem akarom, hogy megtudja, ő őszinte volt velem amióta a csapatok felbomlottak, Destiny nem tehet alá nekem. *idegesen*
Zac a hangszórón: Mindenki induljon el kezdődik a próba, most.
Mindenki a felsorakozva várja Zaccet, majd megérkezik Zac
Zac: A mai próba három részből fog állni, az első kör, ahogy látjátok van ott négy asztal ahol a régebbi játékosok vannak, és egy színes kockákból álló keret, mindenki menjen oda az egyik asztalhoz. *mindenki elfoglalja a helyét* És most kaptok egy képet az itt látható monitoron a régi játékosok képeivel, a lényeg, hogy alaposan nézzétek meg, de csak 2 percig láthatjátok.
Destiny: Ez egy igazán béna feladat. *forgatja a szemét*
Zac: Ez a feladat nem béna. *idegesen* Lejárt az időtök, szóval a feladat, hogy minden régi játékost a megfelelő háttérhez igazítsátok, aki a legtöbbet eltalálja az bónuszt kap a következő feladat során. *mosoly*
Destiny: A francba alig figyeltem, de azt tudom, hogy Sidney háttere volt a lila. *beilleszti a képet*
Hailey: Nem egy nehéz feladat. *rakosgatja a képeket* Oh itt van azaz idegesítő Lynn, meg Brian, meg Lizard, ezek mind csak a csapatunkat lassították. *forgatja a szemét* Jaj és Faith, úgy hiányzik.
Nath: *rakosgatja a képet* Faith, csak téged néztelek, remélem vársz engem. *megpuszilja a képét*
Jimmie: Szóval ezek a játékosok benne voltak? *idegesen* Nem is emlékszem rájuk. *furán néz*
Zac: Az időtök lejárt, most nézzük meg kinek mennyi sikerült. *mosolyogva, odasétál egyesével az asztalokhoz* Destiny te csak 4 képet tettél a helyére jól, Nath te 5 képet, Jimmie te 2 képet, és Hailey te mindet eltaláltad, szóval te kapsz bónuszt a következő feladathoz, ami nem más, mint itt láthattok rengeteg színes lufit, a lényeg a színes lufikból egy piramist kell alkotnotok, azokba az üvegdobozokba, a lényeg, hogy minden sorban csak egy színű lufi legyen, mivel Hailey nyerte az előző próbát, így ő nyer fél perc előnyt. *mosoly*
Hailey: *odasétál a lufikhoz* Így egyszerű lesz. *megfog egy piros lufit, felemeli, majd hirtelen kipukkad, és a darazsak kiszállnak belőle* Ezt miért nem mondtad? *rohan a darazsak elől, amik kergetik őt*
Zac: A többiek is mehetnek.
Destiny: *nevet* Köszi Hailey, hogy felderítetted a pályát. *elszalad egy lufival*
Nath: *elemzi a lufikat* Úgy látszik egy üres. *elviszi*
Jimmie: *a karjába fog több lufit, rohan velük*
Hailey: *beugrik egy bokorba, a méhek elszállnak, majd visszasiet*
Destiny: *már az alsó sort befejezte* Úgy látom a többiek nem olyan gyorsak.
Nath: *nézi a lufikat, felkap egyet*
Jimmie: *felkap egy csomó lufit* Csak két sor kell már, és nyertem. *bedobálja a lufikat, az egyik kipukkad, és kiestek belőle a tűk, amik a többit is kilyukasszák* Ez nem lehet igaz. *idegesen, kiszedi a maradékot a dobozból*
Hailey: *visszaér* Már itt tartotok? Ez csalás.
Destiny: *kineveti Hailey, de véletlenül megbotlik, a lufi Hailey felé repül, de kipukkad, és a benne lévő por rászáll Hailey-re*
Hailey: *elkezd tüsszögni* Ez mi? *tüsszög* Csak nem fehér bors? *tüsszög*
Zac: Oh, de lehet, bármi lehet. *nevet*
Hailey a Gyónón: Ezt direkt csinálta így. *tüsszög* Az a kis. *tüsszög*
Nath: *tovább pakolgatja a lufikat*
Destiny: *kivesz egy lufit, ami kipukkad és zöld trutymót lő felé* Fúj, ez nagyon undorító. *idegesen*
Hailey: Végre valami. *gonosz mosoly, mire kipukkad az ő lufija is és a szárnyas hangyák elkezdik őt kergetni* Mi van ma a természet fellázad ellenem? *idegesen, elszalad*
Destiny: Annyira jó a műsor. *nevet*
Nath: Készen vagyok.
Destiny: Azt meg hogyan?
Nath: Amíg ti civakodtatok, addig én megoldottam a helyzetet. *mosoly*
Jimmie: Nagy voltál. *pacsiznak*
Zac: Nath te nyerted ezt a próbát, ezért a következőben előnnyel indulsz, várjunk csak Hailey hol van?
Hailey: *az erdőben menekül a szárnyas hangyák elől*
Zac: Na mindegy, ő lemarad a feladatról, ami nem más, mint fogni egy-egy lufit ami ajándékot rejt, és a másikat eltalálni vele, akit nem találtak el, az megnyerte a próbát, és egy különleges jutalmat is kap. *mosoly* Mindenkinek van 5 perc előnye, hogy elbújhasson az erdőben. *minden játékos elrohan valamerre*
Valamerre az erdőben
Nath: Nem lehetek hangos, mert akkor meghallanak. *mocorgást hall*
Jimmie: *kiugrik a bokorból*
Nath: *majdnem eldobja a lufit* Hé, ne csinálj ilyet, éppen Destiny-re vadászok.
Jimmie: Én is rá, és köszi, hogy nem dobtál ki. *mosoly*
Destiny: *egy bokorba bújkál* Hol lehetnek?
Nath: Várj menjünk, és fedezzük egymást. *elindul, Jimmie a nyomába van, hirtelen Destiny kidobja Jimmie-et aki ettől elesik*
Nath: Most megvagy. *eldobja, és eltalálja Destiny-t* És megnyertem. *majd a Jimmie által elejtett lufi ráesik Nath fejére* És most meg ezt hogy?
Mindenki a bungalók előtt van
Zac: Hogy értitek, hogy mindegyikőtöket eltalált egy lufi? Így hogy döntsem el, hogy ki nyerte a próbát.
Hailey: *odalohol a bungalókhoz* Ennyit még sose menekültem, utálom az egészet, utálok itt lenni és..
Zac: Hailey te nyerted meg a próbát, mivel téged senki sem talált el, gratulálok. *mosoly*
Hailey: Mi? *meglepődve*
|