8.Epizód – Kell ennél több Kenyánál?
A kamera a repülőgép pilótafülkéjében lévő Zac-et mutatja
Zac: Az előző részek tartalmából. A mi kedves Séfünk elrepített minket a Marathonissi szigetre, ami a Teknősök kedvenc üdülőhelye, de Görögország is tartogatott meglepetéseket a versenyzőknek. Először egy barlangba kellett bejutniuk, ahol segédeszközt találtak ahhoz, hogy a teknősöktől elvegyék a logóval ellátott nyakéküket, majd a hegy tetején lévő totemoszlopra vigyék azt. A Feminista csapat külön utakon járt, míg Katy teljes mértékben Brian túlélését próbálta elérni, vagy talán megakadályozni, még mindig nem lehet tudni. *nevet* Addig Alexandra és Destiny egy napot szentelt a békének. Nath és Leah érdekes helyzetbe került Faith-el, aki nem tűrte jó szemmel, hogy más is hozzáér a barátjához. Bár hiába volt minden, hiszen a kiszavazás ceremóniára ők kerültek, és fordult a kocka Matthew által, aki kettős szövetségre lépett a játékban, és úgy döntött Leah ellen szavaz a szertartáson. A lány mielőtt kiesett volna tisztázta Nath-el a Faith általi ellenszenvet iránta. Vajon mit tartogat ez az utazás? Hova kerülünk ma? És ki ugrik ki akaratlanul a gépből? *gonosz mosoly* Maradjanak velünk, hogy megtudják, itt a The Drama: World Adventures-ban.
Az első osztályon
Carlos: Első osztály végre megint nem tőlünk esett ki valaki.
Hollie: Annyira büszke vagyok rád Lynn, te nyerted meg nekünk ezt a helyezést!
Lynn: Jajj nem is, mindenki ki tett magáért, és most itt vagyunk, látjátok, hogy össze kell tartani és nyerni fogunk.
Carlos: Pontosan. *mosoly*
Sidney: Már csak azt kéne, hogy Destiny is nyerjen velünk.
Lynn: Azt nem lehet, ő a másik csapatban van.
Sidney: Igen, de ha meggyőzzük Zac-et biztosan átengedi hozzánk.
Hollie: Szerintem már nem fog semmilyen cserébe belemenni.
Sidney: Remélem, nem fogják kiszavazni őt. *szomorúan*
Carlos: Nyugi biztosan nem, de most ne gondoljunk erre, tessék itt egy csoki, ez majd jobb kedvre derít.
Sidney: Nem hiszem, most annyira le vagyok törve.. *sóhajt* Jézusom, ez egy karamellás csoki? *felcsillan a szeme, elkezdi befalni*
Sidney a Gyónón: Szeretem a csapatom, de hiányzik Destiny és, hogy senki sem dorongol le. Az első osztály legalább remek, különleges csokikat kapunk és rengeteg szájfényt meg végre kivasalhattam a hajam. *simogatja a haját* Annyira jó, csak ne lennének ilyen próbák, ahol letörik a körmöm meg ilyenek. *sóhajt*
A másod osztályon
Oliver: Elegem van, hogy folyton vesztünk, figyelsz te rám?
Jimmie: *jeget fog a fejéhez* Ez nem az én hibám ledobtak egy kővel.
Oliver: Persze nem a te hibád, de így már nem vagyunk elegen.
Matthew: Elegen vagyunk hidd el. *nevet* Már csak egy próba és eléred amit szeretnél.
Oliver: Miről beszélsz? *kérdően*
Jimmie: Én sem értem.
Matthew: Azt megszoktam. *forgatja a szemét* Semmi amúgy, de ne nézz hülyének Oliver ennyi a lényeg. *elmegy*
Oliver: Kezd idegesíteni.
Jimmie: Én mondtam..
Oliver: Nem kérdeztelek.
Oliver a Gyónón: Egy kicsit meg kell játszanom, hogy mennyire sajnálom, hogy kiesett Leah, pedig egyáltalán nem érdekel, felőlem ketten is lehetünk a csapatban, egyik lúzer sem tud legyőzni engem. *legyint* Viszont ami idegesít, hogy Matthew nem olyan buta amilyennek gondoltam, és simán átlát a szitán, pedig próbáltam nem tudatni vele, hogy ha vesztenénk legalább tudjuk szanálni a szövetségeseket, mivel a végjátékban azok nagyon fontosak, és mivel tele lett szövetségessel minden csapat, nekem meg csak Jimmie van, így nem biztos, hogy sokra jutnék. *sóhajt*
Nath: Remek, most egyedül maradtam.
Faith: Nem vagy egyedül. *megöleli hátulról*
Nath: Faith? Ja tényleg te is a másod osztályra kerültél.
Faith: Nagyon elkalandoztál, ha elfeledkeztél rólam. *szomorúan*
Nath: Ne haragudj, csak most szavazták ki Leah-t a többiek, érthetetlen, hogy hogyan.. Mert Matthew nem tenne ellenünk.. *felcsillan a szeme* Vagy mégis.. *halkan*
Faith: Beszélhetnénk másról? *sóhajt* Nem érdekelnek a többiek én most csak veled akarok lenni.
Nath: Igazad van, nem kéne ezen ennyit agyalnom, csak tudod..
Faith: Értem, hogy kiesett Leah nem kell elmondani tízszer, különösképpen nem is érdekel, így járt.
Nath: Miért mondasz ilyet?
Faith: Azért, mert te nem láttad, hogy mennyire rád volt tapadva, miért volt a hátadon a barlangban?
Nath: Mert kiment a bokája, nem látott semmit, ahogy te sem nagyon.
Faith: Jó kifogás, én csak óvtam a kapcsolatunkat, ezért nem haragudhatsz rám.
Nath: Elhiszem, hogy óvni próbáltad, de nem ezt éred el, és Hailey-vel miért vesztél össze?
Faith: Nem vesztem össze vele.
Nath: Miért nem mondod el az igazat.
Faith: Jó, volt egy kis nézeteltérésünk, de utána kibékültünk. *mosoly* Muszáj most ezzel foglalkozni, mikor végre együtt vagyunk?
Nath: De ez nem jó, nem látod, hogy nem tesz jót neked?
Faith: Azt mondod, hogy bolond vagyok?
Nath: Nem mondanék neked ilyet, de én úgy érzem, hogy most ezt hagynunk kéne.
Faith: Mit?
Nath: Amíg tart a játék addig nem kéne járnunk.
Faith: Ezt, hogy képzeled? *idegesen*
Nath: Most mindketten az egymillió dollárért játszunk, és arra kell koncentrálnunk, de te egyfolytában azt figyeled, hogy ki beszél velem és mit csinálok. Ez nekem kényelmetlen.
Faith: Szóval azt akarod mondani, hogy zavarlak?
Nath: Ne értsd félre.
Faith: Szóval igazam volt, mind végig kerestél egy másikat helyettem. *könnyezni kezd*
Nath: Nem erről van szó.
Faith: Hagyj békén. *elszalad*
Nath a Gyónón: Ezt jól elszúrtam, miért is kellett ebbe belemennem, bár tény, hogy jobb lenne mindkettőnknek, ha nem lennénk együtt, mivel úgysem nyerhetünk együtt és biztosan szét akarnának minket választani, de Faith folytonos féltékenysége elveszi a figyelmét a versenyről és nem is tesz jót neki. *sóhajt* Nem tudom, hogy jól cselekedtem-e.
Polly: És akkor a kutyám pedig megnyalta a fagyiját. *nevet*
Alexandra: Hát ez tényleg vicces. *nevet*
Faith: *sírva elszalad*
Polly: Mi történt vele?
Alexandra: Ki kell derítenünk, én megyek utána, te beszélsz Nath-el?
Polly: Hát.. beszélhetek.
Alexandra: Köszi. *mosoly*
Destiny: Látom nem sikerül a kis csapatodat kordában tartani. *gonosz mosoly*
Oliver: Akkor rosszul látsz, mert minden a legnagyobb rendben van.
Destiny: Ne nevettess. Úgyis tudod, hogy lassan lejár az időd, és kiesel.
Oliver: Talán, de majd csak utánad. *kacsint*
Destiny: Ugyan kérlek, ember fölényben vagyunk. *elszalad mellettük Faith*
Oliver: Ami nem biztos, hogy előny. *nevet*
Destiny: Ezzel meg mi történt. *furán néz*
Oliver: Hidd el Destiny inkább előbb érjen el a rossz, mint a végén.
Destiny: Gúnyolódj csak, de még nem tudod, hogy mire vagyok képes.
Oliver: Amíg egyedül vagy nem hiszem, hogy sok mindenre.
Destiny: Nincs szükségem másokra, ahogy látod még játékban vagyok nélküle is, és idén nem engedem ki a győzelmet a karmaim közül. *meglibbenti a haját, majd elmegy*
Oliver a Gyónón: Agyamra megy ez a bige. *sóhajt, majd furán néz*
Brian: Hol vannak a többiek? *törli a szemét*
Katy: Végre felkeltél. *boldogan* Én sem tudom, de ez egy jó jel, mert most kettesben maradtunk. *kacéran*
Brian: Az egy egér melletted? *kiakad*
Katy: Igen, de ne félj tőle, ő a barátom, úgy hívják Egérke.
Brian: Tudod mennyi bacilust hordoz?
Katy: Beszéltem vele és mondta, hogy semmi baja. *legyint*
Brian: Hogy mi?
Katy: Vicceltem. *mosoly* Éhes vagy? Vagy szomjas? Kérsz egy masszázst?
Brian: Nem, minden rendben.
Katy: Jólvan. *nézi őt*
Brian: Most mit nézel rajtam?
Katy: Mindened meg van, szóval várok.
Brian: És ezért bámulni kell?
Katy: Ha szeretnéd mást is csinálhatok.
Brian: Nekem mindegy. *forgatja a szemét*
Brian a Gyónón: Kezdtem örülni, hogy egy olyan csapatban vagyok ahol mindenki megvan a másikkal, és nem kell beszélnem velük és együtt tölteni minden időt, erre pont jött Katy a mi csapatunkba, aki egész nap rám van tapadva. Nem szoktam beszélgetni az emberekkel, én nem szeretek ilyeneket csinálni, sokkal jobban érzem magam egyedül, annyira frusztráló érzés. *karba teszi a kezét*
Katy a Gyónón: Minden nap egyre jobban szeretem őt, és ő is már biztosan odáig van értem. *nevetgél* Ha vége lesz a műsornak remélem össze is költözöm vele, de még annyi tervem van, szeretném megtudni mi a kedvenc étele, hogy mi a kedvenc színe, hogy milyen háziállatot szeretne, hogy mikor szeretne esküvőt.. *beletekernek a felvételbe*.. és melyik város a kedvence ahova költözünk majd és milyen virágot ültessünk, és hova szeretne menni nászútra és.. *beletekernek a felvételbe*.. Az ötvenedik házassági évfordulónkat hol ünnepeljük és.. Annyira sok minden van még, de kitartok, és a legjobb feleség leszek a Földön. *örült mosoly*
Alexandra: Ahj végre megtaláltalak, mi történt? *leül mellé és megfogja a vállát*
Faith: Nem akarok beszélni most, nem is akarok itt lenni már. *sír*
Alexandra: Ne mondj ilyet. *megöleli* Semmi sem ér annyit, hogy feladd az egészet.
Faith: De.. Így már nem is érdekel, belevágtam még egy évadba, azt hittem, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, erre minden máshogy alakul.
Alexandra: Mond már el végre, hogy mi történt!ken Kit kell leütni? *nevet*
Faith: Te legalább mindig mellettem vagy. *pityereg* De más már nem maradt.
Alexandra: Nath mondott valamit ugye?
Faith: Nem mondott.. Szimplán szakított velem, már nem szeret.
Alexandra: Hogy tehette ezt? *idegesen*
Faith: Mindegy, nem akarok ezzel foglalkozni, csak legyen vége a mai napnak és essek ki.
Alexandra: Azt nem hagyom! Nem tudom mi ütött ebbe az emberbe, de ezt meg fogja bánni!
Eközben az étkező részlegen
Polly: Hé, zavarhatok most?
Nath: Persze, te nem szoktál amúgy sem zavarni.
Polly: Láttam előbb Faith-et..
Nath: Igen, gondoltam, hogy nem fog sokáig tartani.. Nem szeretnék sok mindent mondani, mert jóban vagytok, és nem szeretném, hogy vele vagy velem is rosszba legyél, de úgy döntöttem, hogy szakítsunk amíg tart a verseny.
Polly: Megértem az egészet, remélem hamar túlteszitek magatokat ezen, és holnapra már minden máshogy lesz. *mosoly*
Nath: Olyan pozitív vagy, már is jobb kedvem lett egy kicsit.
Polly: De tudnod kell, hogy én Faith pártján is állok..
Nath: Természetesen tudom, és nem zavar, ha inkább őt választod..
Polly: Dehogy is, nem kell választanom, ti voltatok akik megszerettették velem ezt a játékot és bármi lesz a vége ti maradtok a legjobb barátaim. *kacsint*
Nath: Örülök, hogy így állsz hozzá..
Matthew: Na mi ez a kupaktanács itt? *nevet*
Nath: Neked nincs sok közöd hozzá, főleg azok után amiket csináltál.
Matthew: Én nem tettem semmi rosszat.
Nath: Engem már nem versz át, egész eddig hittem neked, de most minden megváltozott.
Polly: Én azt hiszem visszamegyek.. *elindul*
Matthew: Lehet, hogy azt hiszed, hogy én tettem rosszat, de előbb magadban keresd a hibát. *sunyin vigyorog*
Zac a hangszórón: Öveket bekötni, mert megérkezünk a következő helyszínre! *kacaj*
A repülő épségen leszállt egy szafari kellős közepére, a versenyzők és Zac mind leszálltak a repülőről
Brian: Nem hiszem el már megint ilyen helyre kell jönnünk? Dög meleg van és sehol egy árnyék. *mérgelődik*
Zac: Mindenbe bele fogtok kötni az út folyamán? *bunkón* Szóval itt vagyunk Kenyában, ahol rengeteg vadállat található és mivel pont egy szafari közepén landoltunk, ezért a mai feladathoz is közük lesz. Először is el kell jutnotok innen a tea-ültetvényekig, ott kapjátok meg a következő feladatot. Jó szórakozást. *gonosz mosoly*
Alexandra: Nem gondolod, hogy a semmi közepén itt hagy minket és még azt sem mondod meg, hogy merre kell menni.
Zac: Jó legyen.. *morog* Mivel a Verhetetlen csapat lett az első ezért ők kapnak egy gps-t, ami odavezet titeket, a Feminista csapat kap egy térképet és ennyi, más nincs nálam.
Oliver: Remek, mi meg haljunk meg ebben a hőségben?
Zac: Én sietnék a helyetekben, mert tényleg ez lesz a vesztetek. *nevet, elmegy*
Oliver: Mindig sikerül mélyebbre süllyednie.
Matthew: Inkább várjuk meg a többieket, hogy merre indulnak, így mi is tudjuk őket követni.
Oliver: Igen, nekem is ez volt a tervem, nem kell okoskodnod. *bunkón*
Jimmie: Jaja, Oliveré volt a terv elsőnek. *karba teszi a kezét*
Nath: Indulnátok? *unottan*
Destiny: Remek egy térkép.. Ki tud térképet olvasni?
Faith: Nincs kedvem hozzá. *leül*
|