9.Epizód – Szívek és Ereklyék
A kamera a repülőgép pilótafülkéjében lévő Zac-et mutatja
Zac: Hogy mi történt az előző részben? A szerelmespárunk véget vetett a kapcsolatának amire Faith féltékenykedése adott okot, Oliver és Matthew nézeteltérésbe került, de végül megmaradt a szövetségük. A próba Kenyában volt, ahol tealeveleket kellett gyűjteni a játékosoknak, majd a piacra elvinni azokat és ott készítettek nekik förtelmesen különleges teákat, amiket el kellett fogyasztaniuk, a Verhetetlen csapat lemaradt az első helyről, mivel Hollie nem bírt ellenállni a Föld megmentésével, ezért sajnos a csapatuk vesztét is okozta és végül neki kellett ugrania, míg a Feminista csapat ismételten az első helyet tudhatta magának. Hogy mit rejt a mai rész? Hova repülünk? Hogyan változnak meg a kapcsolatok? Maradjanak velünk és máris mutatjuk. *pózol*
Az első osztályon
Faith: *falja a csokitortát*
Alexandra: Szerintem elég volt, már megettél egy egészet, a végén elrontod a hasad.
Faith: *könnyezni kezd a szeme* Már nem érdekel, ha elhízok, úgy sem lesz senkim sose.
Alexandra: Ahj ne haragudj, hogy tapintatlan voltam, nem úgy értettem.
Faith: Te ne haragudj, nem a te hibád, csak sose fogom ezt túlélni, mindenki szeme láttára szakítottak velem, ez annyira kínos. *szipog*
Alexandra: Ahogy elnézem a csapatukat, ha vesztenek akkor Nath ki fog esni, mivel tudjuk, hogy Oliver is pikkel rá.
Faith: Hogy mondhatsz ilyet? Nem akarom, hogy kiessen, annyira undok vagy. *elszalad*
Alexandra: De nehéz eset.. *sóhajt*
Katy: Annyira sajnálom Faith-et, hogy ez történt vele, ilyet senki sem tehet, főleg nem élő adásban. *idegesen*
Destiny: Hát én nem is tudom, hogy tudta elviselni őt Nath.. *kortyolgat*
Katy: Ne legyél szívtelen, tudom, hogy legbelül te is sajnálod őt.
Destiny: Öhm.. *furán néz*
Brian: Miért foglalkoztat téged, hogy másokkal mi van? Ezt ők tudják, nekik kéne lerendezni.
Katy: Tudtam, hogy te is úgy látod, ahogy én. *csillog a szeme*
Brian: De nem is úgy látom..
Katy: Jajj te kis butus. *nevet* Én is pont ugyanígy gondolom.
Brian: *Destiny-re néz*
Destiny: *vállat von*
Polly: Még mindig ki van Faith?
Alexandra: Igen, bár most még abban a kategóriában van, hogy az esze tudja, hogy mi történik, de a szíve még nem fogta fel.
Polly: Annyira rossz most neki, de szerintem kéne valamit csinálni, hogy ismét összejöjjenek, mert ha ez így marad akkor sem lesz jobb, sőt még rosszabb.
Alexandra: De mit tudnánk csinálni? Nem mondhatom meg Nathaniel-nek, hogy most már csak azért is szeretned kell, ha ő nem érez iránta már semmit, akkor ez így van.
Polly: Igen tudom, de.
Alexandra: Majd az idő eldönti ezt, hidd el velem is így volt, ő is megtalálja majd a kiutat a gödörből. *mosoly*
Polly: Igazad van. *mosoly*
Eközben a másodosztályon
Matthew: Kár, hogy nem mi vesztettük el a próbát. *sóhajt*
Oliver: Rosszul gondolod. *bunkón* Ha jobban figyelnél akkor tudnád, hogy már nem is kéne elvesztenünk.
Matthew: Eddig ez volt a célod, vagy már itt akarod tartani Nath-ot?
Oliver: Azt hittem tényleg okos vagy, de most már látom, hogy nem is. *nevet* Mi értelme lenne már arra pályázni, hogy kiessen? Már senki nem szereti azért, mert szakított azzal a hisztigéppel, már ha akarna se tudna hátba támadni minket.
Matthew: Miért van olyan érzésem, hogy te ezt tudtad.
Oliver: Ehhez nincs közöm, kivételesen nem foglalkozom a többiekkel, csak, ha szükséges, ezért most pihenőt tartok.
Matthew: Ennyire komolyan venni ezt a játékot..
Oliver: Tudod az egy milliót nem adják könnyen, és nem hagyom, hogy rajtam kívül más szerezze meg.
Jimmie: Hé, beszélhetünk?
Nath: Mindegy.
Jimmie: Sajnálom ami történt köztetek és hogy Oliver még mindig pikkel rád.
Nath: Nem is a te hibád, ne kérj ezért bocsánatot, ha vesztenénk akkor úgy is engem tesztek lapátra, szóval nincs szükség kihallgatni a terveimet, mivel nincsenek.
Jimmie: Nem azért jöttem ide, hanem mert haverok vagyunk.
Nath: Te úgy gondolod?
Jimmie: Hát aki egyszer a haverom lesz az már mindig az marad.
Nath: Szóval, ha haverok vagyunk akkor miért szavaztátok ki azokat akikkel jóba voltam?
Jimmie: Mert a többiek téged akartak én meg mondtam, hogy nem megyek bele.
Nath: Hm.. akkor miattad maradtam még bent, ez eléggé meglepő nem igen jöttem volna rá.
Jimmie: De, hogy őszinte legyek inkább Matthew mehetne már haza, amióta itt van csak a bajt csinálja és mindig Oliver kedvében akar járni, olyan mintha ki akarná sajátítani.
Nath: Igen, már én is rájöttem erre, de mi lesz, ha Oliver rájön, mert ráfog jönni, hogy nem velük szavazol.
Jimmie: Nem tudom, de meg kell értenie, eddig én is szavaztam arra akire ő akarta, ez visszafele is így megy, nem?
Nath: Nála nem igazán. *sóhajt*
Nath a Gyónón: Meglepett, hogy Jimmie miatt maradtam még mindig bent, nem hittem volna, hogy ő még tényleg komolyan veszi azt amit a szigeten mondott, pedig így van, kicsit szégyenlem is magam, hogy én meg elég gorombán bántam vele és kritizáltam. *rázza a fejét* De így még lehet esélyem a bent maradásra, mert bárhogy is alakul a szavazás biztosan döntetlen lesz.
Carlos: Ez így nem jó, már csak hárman maradtuk, hogy tudunk így nyerni?
Lynn: És Hollie sincs itt, mi lesz velünk nélküle? *pityereg*
Sidney: De srácok mi vagyunk a legjobbak, ha Destiny még nem esett ki akkor bármi megtörténhet, én azt mondom, hogy törjük meg a csendet!
Carlos: Én tudom mire célzol és benne vagyok, mindig mikor valaki kiesik, teljesen megtörünk, nem így kéne lennie, mert így sosem lesz vége ennek az átoknak.
Lynn: Oké, akkor mostantól nincs sírás, csak előre nézünk bármi is történik! *pacsiznak*
Lynn a Gyónón: Hollie volt a legjobb barátnőm, de szerencsére a csapatomat szeretem, és erősítjük egymást. Tény, hogy nehéz látni, hogy a többiek többségben vannak, de talán fordul a szerencse és ők fognak veszteni. *mosoly*
Zac: Remélem mindenki biztonságba vonult, mert hamarosan leszállunk a következő helyszínre.
A repülő leszáll, Zac és a versenyzők a repülőgép mellé sorakoztak fel
Zac: A mai próbát itt fogjuk tartani a híres neves Franciaország fővárosában Párizsban. Mint tudjátok ez a szerelem városa, de most nem ezért vagyunk itt. A mai próba három részből fog állni, de a feladatok az mindenhol ugyanaz lesz. Először fel kell jutnotok az Eiffel-Toronyra és ott meg kell keresnetek egy ereklyét, minden ereklye a csapatszíneibe van öntve, azaz kék, sárga és piros. Ha megtaláltátok az ereklye felét, akkor indulhattok a második helyszínre ami nem más, mint a Szabadság-szobor megmászása, annak tetején az ereklye másik felét fogjátok megtalálni, és végül a Louvre-ban fogjátok megtalálni az ereklye tartóhelyét, ha mindegyikkel megvagytok akkor a Városháza elé kell érnetek. A feladatokhoz természetesen kaptok térképet. És más igazából nem is maradt, szóval elindulhattok.
Nath a Gyónón: Fura volt, hogy Zac teljesen normálisan elmondta a feladatot, és nem is volt benne semmi szívatás.. Valami nincs rendben, vagy talán megjavult? *elgondolkozik* Áh, dehogy. *nevet*
Oliver: Na, akkor irány az Eiffel-torony, először is kéne egy taxit fogni, mert esélytelen odáig gyalog elmenni.
Nath: Ilyen forgalomban nem fogsz taxit találni.
Matthew: Jobb, ha megpróbáljuk, nem lenne jó veszteni.
Nath: Neked aztán nem mindegy?
Matthew: *csúnyán néz* Inkább a saját kerted tájékán kapargass, ne az enyémen. Hidd el ez egy jó tanács, nem kéne elengedned a füled mellett.
Nath: Attól függ, hogy kitől származik az a jó tanács.
Jimmie: Srácok, tovább marjátok egymást, vagy beülnétek a taxiba? *lefogott egy taxit*
Oliver: Látjátok, még ő is többet ér nálatok. *bunkón*
Nath: Ez remek, király voltál Jimmie. *pacsiznak*
Oliver a Gyónón: Nem hiszem el, eddig védte, most már nyilvánosan is nagy haverok lettek? Vicc. Nem tudom, hogy mit kéne tennem, hogy meglássa, hogy Nath az ellenség.
Destiny: Az én utasításaim alapján fogjuk megtervezni a feladat menetét, mivel nálam a térkép.
Alexandra: Te mindig a középpontban akarsz lenni, nem hiszem el.
Faith: Hogy érezheti magát ennyire jól? Nem is jelentettem neki semmit?
Alexandra: Faith, hahó, inkább segíts.
Destiny: *nevet* Mi az egyedül, már annyira nem is vagy erős?
Alexandra: Ha nem tennének ki érte, már rég felpofoztalak volna.
Destiny: Olyan aranyos vagy. *mosoly* Már értem, hogy tudott Oliver ilyen könnyen kihasználni. *kacagva elmegy*
Alexandra a Gyónón: Az idegeimen táncol ez a liba, de a karma újra le fog csapni rá, nem kell sokat várni már erre.
Brian: Inkább menjünk mi is, nincs kedvem a feladathoz.
Katy: Ha lefáradtál szólj, én viszlek a hátamon. *boldogan*
Brian: Attól nem kell félned, nem kérlek ilyenre meg.
Katy: Bármit megteszek érted, csak mondom. *az arcába nyomja az arcát*
Brian a Gyónón: Katy egyre idegesítőbb és most már állandóan benne van a mozgásteremben ami teljesen kiakaszt, múltkor amikor mosdóban voltam végig az ajtó előtt ücsörgött és dúdolt valami... *dúdolás hallatszik* Ez most komoly? *lehúzza a tenyerét az arcán*
Carlos: Akkor először az Eiffel-Torony, menjünk és nyerjük meg ezt a próbát.
Lynn: Carlos. *visszarántja* Ha figyelnél normálisan, akkor tudhatnád, hogy a mai próba már a mi tenyerünkben van?
Sidney: Az én tenyeremben semmi nincs.
Carlos: Miért is?
Lynn: Mindenki az Eiffel-Torony-hoz megy, mikor a szobor itt van mellettünk. *arrébb mutat* Senki sem vette észre a repülőtől, hogy ennyire közel vagyunk hozzá, amíg ők tesznek egy nagy kerülőt, mi egyszerűen innen indulunk el és máris rengeteg időt megspórolunk vele.
Carlos: Ez annyira remek ötlet kislány. *megöleli*
Sidney: Juhúú, akkor siessünk. *elszaladnak*
Lynn a Gyónón: Nagyon jó érzés volt, hogy a csapat büszke volt rám, teljesen felpörgetett!
A Szuper Brian csapat megérkezett az Eiffel-Torony lábához a versenyzők kiszálltak a taxiból, és arra vették az irányt
Nath: Lifttel egyszerűbb feljutni.
Matthew: Kivétel, ha ennyien állnak sorban.
Oliver: Mire kivárjuk a sort a nap is lemegy, nem várakozhatunk.
Nath: Én márpedig akkor is megvárom, felesleges azért felmenni rá, ha így is feltudunk, energiát spórolunk a szobor megmászására.
Oliver: És, ha a sor órákig fog így állni, mikor fogsz te feljutni?
Nath: Tégy próbára, lássuk ki nyer. Menj fel én meg itt várok lent.
Matthew: Én megyek veled Oliver.
Jimmie: *morcosan néz* Akkor én meg maradok a liftnél.
Oliver: Pff. Legyen.
Oliver a Gyónón: Szánalmas, ezzel akar érvényesülni Nath? Nem fog semmire sem menni Jimmie-vel, mert egy idióta és még arra sem képes, hogy kiszavazza ezt a *sípolás*.
Jimmie a Gyónón: Igazából itt nem köztük választottam, hanem nem volt erőm megmászni az Eiffel-Tornyot, tudjátok mennyire magas? Én nem vagyok erre kiképezve, jobban szeretek inkább liftezni.
Nath a Gyónón: Jó érzés volt, hogy mellettem állt Jimmie, legalább tudom, hogy még valaki van mellettem, mert Ő és Polly kivételével most nincs senki mellettem, bár erről én is tehetek. *sóhajt*
Matthew a Gyónón: Nem tudom, hogy mi lesz itt a végén, de ez így nekem nem fog kedvezni, ha vesztünk akkor ezek ketten ránk fognak szavazni, valahogy el kéne érnem, hogy Olivert szavazzák ki helyettem, már azzal nyernék egy kis időt, és talán addigra a csapatok is felbomolnak és bent tudnék maradni, ha nem akkor nekem annyi. *karba teszi a kezét*
A Feminista csapat a városban bolyong
Destiny: A következő utcán még balra kell menni, lassan ott vagyunk. *liheg*
Alexandra: Nem hiszem el, hogy nem sikerült egy rohadt taxit sem fogni, ki nem akar elvinni ennyi lányt?
Brian: Hé!
Katy: *csúnyán néz Alexandrára*
Alexandra: Jó bocsi, meg egy fiút is nyilván. *forgatja a szemét*
Faith: Szerintem ez már veszett ügy, inkább menjünk vissza kár a gőzért.
Alexandra: Faith, ne csináld már ezt, Nath elhagyott fogd fel, a te életed nem ennyi, lépj már tovább. *idegesen előremegy*
Alexandra a Gyónón: Amikor ezt kimondtam, egyből megbántam, de nem tudtam mit kezdeni, annyira rossz látni, hogy szenved, de azzal nincs előrébb, ha marja magát.
Destiny: Szóval a legjobb barátnőknél ez így megy. *gúnyosan mosolyog*
Polly: Destiny ezt most nem kéne, igazán lehetnél legalább most is megértő.
Faith: Hagyd Polly, hisz igaza van. Most már mindent értek!
Faith a Gyónón: Én olyan buta vagyok hát persze, miért is akarja Alexandra, hogy ennyire túllépjek Nath-on? Nem egyértelmű? Ő akar vele összejönni. Mekkora egy kétszínű kis kígyó. Ezt nem fogom neki hagyni.
Polly: Nem értem ezt most. *Faith félre rántja* Jaj, mit akarsz tenni?
Faith: Bízhatok benned ugye?
Polly: Feltételezem igen? *félénken*
Faith: Ha elveszítjük a próbát akkor szavazd ki Alexandrát velem.
Polly: Mi? *felhúzza a szemöldökét*
Faith: Ha te tényleg a barátnőm vagy, akkor velem szavazol.
Polly: Igen barátnők vagyunk, de..
Faith: Akkor kezet rá.
Polly: *félénken nyújtja a kezét*
Polly a Gyónón: Ennek elmentek otthonról vagy mi történt? Most azért akarja, hogy Alexandra kiessen, mert nem úgy szólt hozzá, ahogy kellett volna? Oké én is a barátnője vagyok, bár én nem tudnék így rámordulni, de érthető Alexandrától is, hogy azt akarja, hogy Faith felejtse el és legyen a régi önmaga, de ez inkább csak rosszabb lesz. *aggódik*
|