The Drama: Adventures
Menük
 
Évadjaim

The Drama Évadok


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
TDWA 10/1. rész

10.Epizód – Londoni lesifotósok

 

A kamera a repülőgép pilótafülkéjében lévő Zac-et mutatja

 

Zac: Üdv mindenkinek, újra itt vagyunk a The Drama:World Adventures legújabb részében. Az előző rész szó szerint egy érzelmi kavalkád volt, barátok, kapcsolatok mentek szét, és szövetségek keletkeztek az ellenfelek között. Franciaországban voltunk, a feladat az volt, hogy ereklyéket kellett megtalálniuk, az Eiffel-Tornynál, a Szabadság-szobornál és végül a tartót a Louvre-ban rejtettük el, a városházához először a Verhetetlen csapat ért, ezért ők az első osztályra kerültek és védettséget kaptak, ahogy a Szuper Brian csapat is, a Feminista csapat viszont a kiesés széléhez értek. Faith és Alexandra durván összevesztek és Faith szövetkezett Destiny-vel, és megkérte Polly-t is, hogy szavazzák ki Alexandrát, de én megkegyelmeztem neki, hiszen még messze a vége és addig jó a játék amíg izgalmas, nem? *nevet* Mindenesetre Brian és Katy között elcsattant az első csók, Matthew és Oliver próbálja Nath ellen uszítani Jimmie-t. Hogy ezek után mi fog történni, és merre visz a szél minket hamarosan meg is tudhatjátok, itt a The Drama:World Adventures-ban. *pózol*

 

Az első osztályon

 

 

Lynn: Első osztály! *koccintanak* Mi vagyunk legjobb trió vagyunk!

Carlos: Pontosan. Lehet még a fináléba is eltudunk jutni így hárman, mert mi jól kijövünk, míg a többiek csak marják egymást.

Sidney: Az jó lenne, de akkor Destiny is lehetne velünk ugye?

Lynn: Hát megbeszélhetjük, bár nem tudom, hogy mennyire jó ötlet.

Sidney: Miért? *szomorúan*

Carlos: Nyugi simán jöhet, ugye? *megböki Lynn-t*

Lynn: Engem nem zavar, persze.

Sidney: Ez nagyon jó, majd akkor mondom is neki.

Lynn: De még ne most, várjunk ezzel, inkább ünnepeljünk.

Sidney: Úgy is rám fér már egy manikűr. *boldogan*

Carlos a Gyónón: Nem szeretném, ha bármi megingatná az egymás iránti barátságunkat, én láttam, hogy Destiny változott, de ez szerintem csak Sidney iránt van így, ha elvinnénk a döntőig, szerintem ugyanúgy ellenünk lenne, sőt még talán tőle is elvenné a diadalmat. De mindenesetre jobb, ha most még úgy teszünk, hogy, ha sikerülne akkor jöhet velünk, ha meg látjuk, hogy nem változott semmit, akkor viszont nem, meg hát ki tudja, hogy őt kiszavazzák-e, hisz nem sokan kedvelik. *vállat von*

Lynn: Szerintetek ma hova megyünk?

Carlos: Én csak abban reménykedem, hogy valami nyugis próba lesz, az előző nagyon fárasztó volt.

Sidney: Én szeretnék elmenni New-York-ba! Az a kedvencem, annyi szép ruha meg cipő van ott.

Lynn: New-York tényleg szép, én is örülnék neki.

Carlos: Bár nem tudom, hogy észrevettétek-e tegnap Zac nem úgy viselkedett, ahogy általában.

Lynn: Igen, szerintem is van valami vele most.

Carlos: Még énekelni sem kellett a részben, szerencsére.

Sidney: Lehet, hogy beteg lett.

Lynn: Hát, csak nem. Na mindegy is, azért remélem marad ilyen normális, mint amilyen múltkor volt.

Carlos: *nevet* Jó lenne.

 

Eközben a másodosztályon

 

Faith: Mekkora szerencséje volt, de ma veszítenünk kell.

Destiny: Attól, hogy még utálod, nem kéne velem lógnod, tudod nem vagyunk jóban.

Faith: Hát mással nem tudok Polly eltűnt fogalmam sincs hol van, és Katy állandóan Brian nyakán lóg, szóval be kell érned velem.

Destiny: Jó, mindegy is. Amúgy miért is utálod Alexandrát?

Faith: Nyomozásba kezdtem, de nincs semmi közöd hozzá.

Destiny: Annyira nem is érdekelt..

Faith: De rájöttem, hogy a hátam mögött kavar.

Destiny: Előbb még azt mondtad...

Faith: És tudod mi a célja?

Destiny: Hát..

Faith: Szerintem ki akar engem túrni, hogy összejöjjön Nath-al.

Destiny: Ebben nem látom a logikát, már ne haragudj, még ha utálom őt, de akkor is..

Faith: Ne állj a védelmébe, te csak örülj, hogy szavazok veled, mennie kell és kész.

Destiny: *értetlen fej*

Destiny a Gyónón: Fogalmam sincs ez, hogy jutott Faith eszébe, kezdem sajnálni őt, hogy egyre kezd megbolondulni.. *gondolkozik* Ehj, dehogy sajnálom őt, legalább közelebb visz ezzel is a célhoz, ami a győzelem. *kacsint*

Destiny: Legyen, ha vesztünk akkor kiszavazzuk, de ne akarj ezért veszíteni most, a fiúk kevesebben vannak és a Verhetetlen csapat is, jobb amíg többségben vagyunk.

Faith: Csak egy alkalom, utána nyerhetünk.

Brian: *alszik*

Katy: Olyan cukii. *fényképeket készít róla*

Alexandra: Katy beszélnünk kell.

Katy: Most nem érek rá, nem látod?

Alexandra: *furán néz* Jó nem akarom rabolni az időd, csak annyit akarok kérdezni, hogy nem tudod Faith miért akarja ennyire, hogy kiessek?

Katy: Nem tudom, nem mondta el nekem senki mi a gond, csak Destiny mondta, hogy szavazzunk rád.

Alexandra: Igen? Hmm, érdekes.

Katy: De remélem nem sértettelek meg ezzel.

Alexandra: Nem vettem magamra nyugi. *elmegy*

Alexandra a Gyónón: Ez a Katy egy idióta csak úgy szavaz Destiny-vel? *idegesen* Mindegy is, először is megszeretném beszélni a problémát Faith-el, persze haragudtam rá és még most is, hogy nem tudom miért ennyire mérges rám, hogy képes lenne kiszavazni. De, ha Katy sem tudja akkor biztos, hogy nem Destiny áll e mögött kivételesen, de akkor ki? *gondolkozik*

Brian: *felkel*

Katy: Jól aludtál? *boldogan*

Brian: Inkább meg sem kérdezem mit csináltál amíg aludtam.. *sóhajt*

Katy: Jaj, te kis huncut. Éhes vagy?

Brian: Eltudok menni magamtól is a konyhába.

Katy: Én csak tudni szeretném, hogy haragszol-e rám a múltkoriért?

Brian: Igen, ne csinálj ilyet többé.

Katy: Szóval aggódtál értem? *csillogó szemekkel*

Brian: Mindenki aggódott, nem csak én..

Katy: Zavarba jöttél? *kacsint*

Brian: Inkább még is éhes lettem...

Katy: Hozom máris

Katy a Gyónón: Tudtam, hogy ha egyszer ide bekerülök, akkor Brian szíve az enyém lesz, és így is lett. *boldogan* Nem igazán figyelem, hogy mik történnek a játékban, mert minden pillanatomban csak őt lesem, nekem ő a legfontosabb. De kíváncsivá tett amit Alexandra kérdezett, vajon miért akarja kiszavazni őt Faith? *gondolkozik* Remélem a blogomon nem tört ki háború azért, mert tönkrement a kapcsolatuk! *aggódva*

Jimmie: Faith egy percre beszélhetnénk?

Faith: Beszélhetünk, bár attól függ miről.

Jimmie: Hát tudod csak hallottam ugye, hogy szakítottatok Nath-al, és..

Faith: Erről nem akarok beszélni, még meg vagyok bántva nagyon, de Jimmie csak szólok, hogy ne bízz meg Alexandrában egyáltalán, mert ő akarja tönkretenni a kapcsolatomat!

Jimmie: Miatta szakítottatok Nath-al?

Faith: Hát én úgy gondolom, hogy igen mióta itt vagyunk úgy éreztem, hogy Nath próbál engem valakivel helyettesíteni, és rájöttem, hogy Alexandra az..

Jimmie: Szóval megcsalt téged? Ezt nem akarta elmondani?

Faith: Konkrétan nem csalt meg..

Jimmie: Most már mindent értek. *elmegy*

Faith a Gyónón: Nagyon ideges vagyok Nath-ra, de nem szeretném, hogy a kapcsolatunk kárára menjen, mert tudom, hogy ez még menthető, nem akarom őt rossz embernek beállítani, csak a sok lány itt meg akarja kaparintani tőlem, és ezt nem engedhetem. Először Leah akaszkodott rá most meg Alexandra, de szerencsére egyszerűen kiejtem és akkor végre újra belátja, hogy én kellek majd neki és csak velem akar lenni. *őrülten mosolyog*

Polly a Gyónón: Tudom, hogy megbeszéltük, hogy nem fogunk segíteni a kapcsolatukon, de úgy érzem valamit tennem kell, Faith egyre rosszabbul viseli a szakítást, és lehet Nath is csak úgy kimondta a szakítást, de nem is gondolta komolyan, szóval úgy döntöttem, hogy egyedül hozom őket újra össze. *mosoly*

Nath: *eszik*

Polly: Remélem nem zavarok.

Nath: Polly? Te sosem zavarsz, ne haragudj, de nem vagyok most nagyon jó passzban.

Polly: Persze megértem, megbántad, hogy szakítottál vele ugye?

Nath: Tessék?

Polly: Hát azért vagy most rosszul nem?

Nath: Igazából csak a csapatom miatt, de miért is jöttél ide valójában?

Polly: Nem tudom, hogy tudsz-e róla, és nem tudom, hogy mennyi beleszólásom van ebbe, de szerintem elsiettétek ezt a szétválás dolgot Faith-el.

Nath: Hidd el, átgondoltam az egészet és ez volt a legjobb döntés kettőnk számára, amíg tart a műsor addig mindenféleképpen.

Polly: De nem látod, hogy Faith szenved?

Nath: Én sem örülök, hogy így kellett lennie, de nem tett jót a játékra nézve egyikünknek sem és Faith féltékenykedése meg csak rontott a helyzeten.

Polly: Szóval, te tudod, hogy Faith féltékeny Alexandrára?

Nath: Hogy mi?

Polly: Azt mondtad, hogy tudsz arról, hogy féltékeny rá, és ki akarja szavazni, mert azt hiszi, hogy összeakar veled jönni.

Nath: Én erről nem is tudtam, azt hittem, hogy mióta szakítottunk minden jól megy vele.

Polly: Ajj, akkor túl sokat mondtam..*aggódva*

Nath: Örülök, hogy elmondtad, de a gond az, hogy sajnos te nem tudsz sok mindent, nem akarlak ezzel terhelni.

Polly: Nem terhelsz egyáltalán, ahogy én is elmondhatok neked bármit úgy te is nekem, és talán segíteni is tudok, mert hát barátok vagyunk. *mosoly*

Nath: Olyan vagy, mint Faith régen.. *mosoly* De sajnos ő már nem ilyen, amióta itt vagyunk először Hailey-re támadt rá, hogy miért ilyen kedves velem, utána Leah volt akit megvádolt ezzel, és most Alexandra? Én azt hittem, hogy ha szakítunk akkor leáll ezzel, és a játékra fog koncentrálni, de ez nem változott.. Tönkretettem őt? *fogja a fejét*

Polly: Ne mondj ilyet! *megfogja a vállát* Te az egyik legaranyosabb fiú vagy akit ismerek, ez nem a te hibád, de kérlek beszélj vele, tudom, hogy nem kérhetek ilyet, de..

Nath: Jól van beszélni fogok vele, remélem sikerrel járok.

Nath a Gyónón: Meglepődtem az egészen, azt hittem, hogy ha szakítok vele akkor nem rám fog koncentrálni, hanem továbblép, és ha vége a játéknak újra összejövünk, de, ha ez így megy tovább nem látom esélyét ennek, teljesen megváltozik, már nem az a kedves, segítőkész, életvidám lány aki volt. *sóhajt*

Polly a Gyónón: Úgy érzem, hogy jó ötlet volt elmondani Nath-nak, féltem, hogy máshogyan reagál rá, de ő tényleg nagyon aranyos, és minden megfog oldódni, ha újra összejönnek. *boldogan*

Matthew: Na sikerrel jártál?

Oliver: Mindent a kezemben tartok, nem kell aggódnod.

Matthew: Remek, de ne felejtsd el, hogy tartozol nekem.

Oliver: Azt még meglátjuk.

Matthew: Hogy gondolod?

Oliver: Tudod itt nem te irányítasz, hanem én. *gonosz mosoly*

Matthew: Te tényleg nem értesz ehhez. *nevet*

Oliver: Mihez?

Matthew: Ha nem akarod viszonozni hát legyen, de nekem csak két szavamba kerül elmondanom, hogy kavarod a szart Nath körül és lám mégis te esel ki.

Oliver: Te kis.. *grr*

Matthew: Ez a játék célja, nem te mondtad? *nevet, elmegy*

 

A repülő leszáll a következő állomáson, a versenyzők és Zac leszállnak a gépről

 

Zac: A mai napon Londonba jöttünk.

Sidney: Ááá!! Shoppingolunk!

Zac: Nem nem shoppingolunk. *gonoszan néz* A mai feladatotok mozgalmas lesz, mivel kaptok egy fényképezőképet mivel nem volt sok pénzünk, ezért ilyen régimódit vettünk amiben öt tár van, szóval öt fényképet tudtok készíteni a gyengébbek kedvéért. *mosoly*

Mindenki: *csúnyán néznek*

Zac: A lényeg, hogy öt olyan fényképet kell készítenetek ami legjobban jellemzi Londont, akinek az öt kép közül a legtöbb jól sikerül a mai próbát megnyeri és sérthetetlen lesz, az utolsó csapat, azaz a lúzer csapat viszont elküld valakit és soha nem térhet vissza.

Alexandra: Nem mintha bárkinek is hiányozna ez a show.

Zac: Nem mondtam, hogy befejeztem. *bunkón* Szóval London egész területét használhatjátok, a képeken az összes csapattagnak rajta kell lennie a képen, és itt a repülőnél találkozunk, ha végeztetek, a próbára összesen 1 órátok van, sok sikert. *kacsint, elmegy*

Nath a Gyónón: Zac semmit sem változott, ugyanolyan mint volt, kirak minket London közepén egy fényképezőgéppel.. *forgatja a szemét*

Lynn a Gyónón: Anglia, imádom. *csillogó szemekkel* Végre a szülőhazámba jöttünk, szerencsére jártas vagyok a területen így ez a próba sikeresen fog zárulni, végre a szerencse velünk van. *boldogan*

 

A csapatok szétszéledtek, és mindenki elindult más-más irányba

 

Carlos: Mivel kezdjük?

Lynn: Rengeteg hely van ami jellemzi Londont, szinte minden sarkon találunk valamit amit lefényképezünk, én úgy gondolom, hogy menjünk a Big Ben-hez, utána a London Eye-t is megörökíthetjük, a Tower Bridge-t és Buckingham palotát is lefényképezhetjük.

Carlos: Egy óra alatt ezt mind megtudjuk csinálni?

Lynn: Egy taxi kell csak, szerencsére itt rengeteg van szóval egyszerűen eljutunk mindenhova.

Sidney: Akkor szerezzünk egy taxit.

Lynn: És, ha szerencsék van elég ha csak egyet szerzünk és az elvisz mindenhova ahova kell.

Carlos: Okés, nálam a kamera, szóval mehetünk.

 
Site Info

Szerkesztő: Pammy

Nyitás: 2012.12.20.

Oldal téma: Saját évadok

Dizájn: Pammy

 

CSS Codes

 
Chat

Szabályok:
-Kulturáltan fogalmazz!
-Ne hírdess!
-Ne írj más nevében!

-Egyedül vagyok szerkesztő, és a nevem Pammy!(:

 
Szimpátia Szavazás

A szavazáshoz, kattints ide és ide.

 
szavazás
Lezárt szavazások
 

Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!